Szettet nyertünk a bajnokcsapat ellen a Magyar Kupában!

 Kategória: Felnőtt

A Vasas Óbuda gárdája jutott tovább, de nekünk is van okunk az örömre!

Miután hazai pályán látványos és fordulatos mérkőzést játszottunk a bajnokcsapattal a Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén, csütörtökön a fővárosban folytatódott a küzdelem, melyről Berkó Lili feladónk betegség miatt hiányzott.

Lendületes, fej-fej melletti küzdelemmel indult a mérkőzés a Vasas Óbuda ellen. Az 5:4-es hazai vezetést követően a Vasas sorozatban szerzett pontjaival 8:4-re ellépett. Csapatunk azonban nem hagyta magát, Deak jól irányított, Schneider bátran játszott, nagyot küzdve 12:10-re felzárkóztunk. 14:10-es állásnál érkezett az első időkérés Mario Teppert vezetőedzőnktől, majd Boban ásznyitásának örülhettünk. 17:12-es hazai előnynél mesterünk ismét időt kért és frissített a csapaton. A hajrában Faki három pontot hozott még, ám a Vasas győzelme végül nem forgott veszélyben. A szett 25:15-ös hazai sikerrel zárult.

A második játszma elején Szabó két látványos sánccal jelezte, hogy nem kívánjuk könnyen adni a pontokat. A Vasas azonban gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, így vezetőedzőnk már 6:3-as hazai előnynél időt kért. Kobaidze és Hőbe pontjai tartották bennünk a lelket, de a különbség nem csökkent, ezért Teppert hamarosan másodszor is magához hívta a füredi lányokat. A bajnokcsapat ellen nem találtuk a hatékony ellenszert, a Vasas fokozatosan növelte előnyét, és 20:10-nél már jelentős volt a távolság. A végjátékban több hibát is elkövettünk, amivel megkönnyítettük a hazaiak dolgát, így a szett 25:11-es eredménnyel zárult.

Az első pillanattól kezdve vezettünk a harmadik játékrészben! Ellenfelünk sokat hibázott, mi pedig jól védekeztünk. 3:6-os előnyünknél a hazaiak mestere időt kért, majd cserékkel próbálkozott, de erre csak még több pont volt a válasza csapatunknak! 3:10-es előnyünknél jött ellenfelünk újabb időkérése, de védekezésünk és támadásunk- Kobaidze játékával az élen- itt is meghozta az eredményt. 8:15-ös előnyünknél vezetőedzőnk magához hívta a csapatát, majd miután megrázta magát a Vasas gárdája, mesterünk 11:16-nál ismét időt kért. Elképesztő erőre kaptunk, Perotto kiemelkedő teljesítményével folyamatosan domináltuk a játékot. A Vasas nem tudott zárkózni, a szett végéig mindig legalább 5 pontos különbséggel vezettünk. 18:24-nél jutottunk először szettlabdához, ezt egy rossz nyitással elhibáztuk, a másodikat ellenfelünk hárította, de Perotto támadásával így is sikerült nagy fölénnyel, 20:25-ös eredménnyel nyernünk!

Remek csapatmunkával nagyon szépen pariban voltunk a bajnokcsapattal a negyedik játékrész első felében. 11:11-nél időt kért ellenfelünk mestere, majd miután gyorsan elkönyveltek 3 pontot, Teppert sem késlekedett magához hívni csapatát, majd cserékkel válaszolt. A Vasas ásznyitásai után 17:12-nél jött az újabb időkérés vezetőedzőnktől. Ezután sajnos beragadtunk, nem tudtuk hatékonyan hárítani ellenfelünk támadásait, így már nagyon nagy előnyt építettek ki. 24:15-nél jutott először szettlabdához a hazai gárda, ezt még egy rossz nyitás miatt elvétették, a másodikat azonban már érvényesítették. 25:16

Látványos blokkoknak valamint hosszú és izgalmas labdameneteknek örülhettünk a Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján, melyet a  Vasas Óbuda végül 3:1-re nyert meg, így továbbjutott a négyes döntőbe. Csapatunk a következő napokban már a TippmixPro Női Extraliga rájátszására készül, mely március elején kezdődik majd.

Mario Teppert vezetőedző: Jól kezdtük a mérkőzést, de az első szett közepén valahol abbahagytuk a játékot, mintha nyomás alatt lettünk volna. Ez egészen a harmadik szettig tartott, amikor újra jó fókuszt mutattunk, és koncentráltunk azokra a feladatokra, amiket a mérkőzés előtti felkészülés során megbeszéltünk. A harmadik szett és a negyedik szett első fele az a játékstílus, amit a csapatomtól szeretnék látni, és ehhez fogunk ragaszkodni a verseny utolsó szakaszára való felkészülés során.

Vasas Óbuda-SZBRA: 3:1
(25-15,25-11,20-25,25-16)

Helyszín: Folyondár Sportközpont, Budapest

Vasas Óbuda: Leite 1, Glemboczki 12, Papp 1, Sunderlikova 21,Ohwobete 21,Ariail 8. Csere: Szalai(liberó),Fekete,Dariya 1,Boskó 1.Vezetőedző:Athanasopoulos Ioannis

SZBRA:Deak 5,Perotto 15,Boban 5, Kobaidze 7, Hőbe 3, Schneider 6. Csere:Fáth, Kristóf(liberók),Katsitadze 1,Faki 5, Szabó 2.Vezetőedző:Mario Teppert

Szettet nyertünk a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Vasas Óbuda csapata ellen!

Kapcsolódó hírek