A rájátszás előtt Milodanovic Andrea, a felnőtt csapat vezetőedzője értékelt

 Kategória: Egyesület

Az Nb I-es bajnokság alapszakaszát az előzetes várakozásokat is felülmúlva a 3. helyen zárta felnőtt csapatunk. A bajnokság elején kitűzött cél az 1-4 közé jutás volt. A 3. hely azt jelenti, hogy a két nagy riválist, a budaörsi és gödöllői csapatokat is megelőzve sikerült kivívni a jogot, hogy az Extraligába jutásért folyó küzdelmekben részt vehessünk. Nagy siker ez a mindössze 4 éves akadémiánknak, ezért gratulálunk mindenkinek, aki részese volt mindennek.

A rájátszás a héten kezdetét veszi, rögtön az NB I-ből már ismert MTK elleni mérkőzéssel. A meccsek, és a közel 2 hónapig tartó meccssorozat előtt Milodanovic Andreával, a felnőtt csapat vezetőedzőjével beszélgettünk.

– Hogy éltétek meg az elmúlt hónapokat?

– Mivel a múlt szezonban még az NB II.-ben játszottunk és újoncként kezdtük az NB I-es szezont az volt a cél, hogy egy stabil középmezőny csapatot alkossunk. Azt gondolom, hogy ez sikerült is, sőt, túlszárnyaltuk a várakozásokat és sikerült elérnünk a 3. helyet. Mint mindenhol, nálunk is voltak nehézségek és hullámvölgyek a szezon során. Rossz pillanatban jöttek sérülések, gyorsan kellett reagálni, változtatni a taktikán, begyakorolni új dolgokat úgy, hogy az folyamatosan hozza az eredményeket. Erre jó példa volt a DVTK elleni meccsünk. Úgy mentünk el a mérkőzésre, hogy könnyebb dolgunk lesz, és ki tudjuk próbálni az új felállásunkat – poszt váltás volt két játékos között. Ez ugye nem sikerült túl fényesen, mert kikaptunk 3-2-re… Ha a pozitív oldalát akarom nézni ennek a vereségnek, akkor az az volt, hogy ez a pofon a tökéletes pillanatban jött. Utána nem vesztettünk egy meccset sem, olyan nagyon erős csapatok ellen sem, mint az MTK.

– Miben látod a feljődést?

– Legfontosabbként azt emelném ki, hogy a csapat pszichikailag nagyon sokat fejlődött. Megtanulták követni a taktikai elképzeléseimet, a fiatalok felnőttek a feladathoz ami várt és vér rájuk. Nem volt könnyű, nagyon sok munka van benne, de mivel látványos fejlődés látható, ezért mindenképpen nagyon megérte. Ráadásul még nincs vége, hiszen még vár ránk a rájátszás a feljutásért.

– Milyen célokkal, hogyan kezditek a rájátszás mérkőzéseit?

– Nagyon erős meccsek várnak ránk, ez nem titok. Nagyon nehéz lesz, de biztos vagyok benne, hogy a lányok élvezni fognak minden meccset és mindent meg fognak tenni azért, hogy jól játszanak és méltón képviseljék az akadémiát. A célunkat már teljesítettük, innentől kezdve számunkra ez örömjáték, teher nélkül. Ugyanakkor mégis azt mondhatom, hogy óriási a motivációnk és mindenki alig várja, hogy megmutassa miért dolgozott egész évben.

A csütörtöki MTK elleni idegenbeli mérkőzést követően vasárnap már hazai pályán szurkolhatunk a lányoknak, hiszen az NB I-es bajnokság alapszakasz győztese, a kaposvári csapat ellen meccselünk.

Várunk mindenkit szurkolni! Hajrá Füred! Hajrá Szent Benedek!

Kapcsolódó hírek