U17 I. és II. osztályú csapatunk is döntőt játszik a hétvégén

 Kategória: U17

Mindkét csapatunk éremért utazik!

U17 I. osztályú együttesünk a középszakasz harmadik helyéről vág neki a háromnapos békéscsabai döntőnek. Pénteken 11 órakor a hatodik helyen végzett MTK-val mérkőzünk, 17 órakor pedig a középszakasz második helyezettjével, a VASAS alakulatával lépünk pályára. A pénteki csoportmérkőzések után szombaton a keresztjátékok, vasárnap a helyosztók következnek. A csapat összetételét és játéktudásunkat ismerve éremesélyesek vagyunk!-mondta Nacsa Gábor edző.

U17 II. osztályú csapatunk negyedik helyen végzett a középszakaszban, a vasárnapi tatabányai döntőn első mérkőzésünket 11 órakor a listavezető Tatabánya ellen játsszuk. Már a döntőbe jutás is nagy siker a csapatnak!- mondta Nacsa Gábor edző, aki nehéz mérkőzésre számít a listavezető ellen. A lányok motiváltak, ezzel a lelkesedéssel célunk, hogy minél jobban megszorongassuk ellenfelünket-tette hozzá. Az elmúlt hetek jó játéka bizakodásra ad okot, szeretnénk éremmel hazatérni! -hangsúlyozta a csapat edzője.

U17 I.osztály

 

Kapcsolódó hírek