U19: Hazai pályán is sikerült egy meccset nyernünk

 Kategória: U20

Harmadik helyről várjuk a folytatást.Hazai pályán folytatta a Torma Ágnes U19-es I. osztályú bajnokságot korosztályos csapatunk. A középszakasz első tornáján a Kaposvár ellen kezdtünk, sajnos túlságosan is megilletődve. A legerősebb csapatával érkező somogyiak 3:0-ra nyerték a meccset, biztató volt azonban, hogy szettről-szettre sikerült javulnunk egy keveset.

A második mérkőzésünkön, a Szeged ellen már kezdtük megtalálnia a saját ritmusunkat. Az első szettben nagyon nagy csatát vívtunk és 26-24-re miénk is lett a nyitány. A folytatásban sok kisebb-nagyobb hibát vétettünk, így nem tudtuk tartani a lépést a szegediekkel, akik 2:1-re megnyerték a meccset.

A napot a Kecskemét ellen zártuk és erre a mérkőzésre teljesen összeállt a játékunk, ami felszabadulttá tette a lányokat. Remek meccset játszottunk, a szorosan megnyert első két szett után a harmadikban az ellenfelünknek sikerült szépítenie-ebben a játszmában edzői stábunk azoknak is lehetőséget adott, akik kevesebbet játszottak ezen a napon.

Csapatunk ezzel a győzelemmel a harmadik helyről várja a visszavágó tornát, amit március 6-án rendeznek Kecskeméten.

Mészáros Péter: Sajnálom, hogy nehezen lendültünk játékba, ugyanakkor ahogy sikerült megtalálnunk a ritmusunkat, már nagyon szép dolgokat láttam a lányoktól. Nem lehetek elégedetlen, mert sikerült meccset is nyernünk, a célunk pedig az, hogy tovább javuljon a játékunk. Gratulálok a lányoknak.

Torma Ágnes U19-es I. osztályú bajnokság, M csoport

Szent Benedek Röplabda Akadémia – RÖAK Kaposvár 0:3 (-9, -14, -17)
Szent Benedek Röplabda Akadémia – Szegedi RSE 1:2 (24, -19, -13)
Szent Benedek Röplabda Akadémia – HÉP-RÖPKE SE 2:1 (23, 23, -19)

A tornán pályára lépő játékosaink: Darvas Rebeka, Krakoczki Csenge, Lovász Kinga, Őry Kata, Mayerhoffer Hédi, Araczki Gyöngyvér, Baksa Panna, Meszlényi Lilla, Spándli Virág, Tokos Eszter, Horváth Sára, Nagy Vivien vezetőedző: Besenyei Attila, Mészáros Péter

A torna teljes eredménylistája és a táblázat ide kattintva olvasható.

Kapcsolódó hírek