Önbizalom növelő győzelemmel zártuk az alapszakaszt

 Kategória: Felnőtt

Harmadik sikerünket arattuk az Extraligában

A pénteki váltás után a szezon végéig megbízott vezetőedző, Kormos Mihály két edzést tartott a lányoknak vasárnap-ezzel is készülve már az előttünk álló fontos feladatokra. Az UTE ellen tét nélkül játszhattunk, sem nekünk, sem ellenfelünknek nem befolyásolta az alapszakasz helyezését a mérkőzés végeredménye. Az újpestiek a hét többi mérkőzésére koncentrálva több alapemberüket is pihentették.

Az első játszma szorosan indult, azonban nekünk sikerült hamarabb megnyugodnunk, és egy remek periódusnak köszönhetően magabiztos előnyt építettünk, amit meg is tudtunk őrizni a szett végéig. (25-17) A folytatásban összeállt a lila-fehérek játéka és ők vezettek. Igaz lőtávolban maradtunk végig, de a szett hajráig a vendégeknél volt az előny. 20-19-nél sikerült megfordítani az állást és a nagyobb rutinunkat érvényesítve ezt a játszmát is nyertünk. (25-22) A harmadik szettben villámrajtot vettünk, 5-0 után látszott, hogy a lelkesen küzdő vendégek egyre inkább fáradnak, így ezt a periódust nagyon magabiztosan szakaszt is hoztuk. (25-14)

Történetünk első alapszakasz szezonját végül három győzelemmel a 7. helyen zártuk. A bajnokság folytatásában a Békéscsabával találkozunk a negyedöntőben, a három győzelemig tartó párharc első találkozóját pénteken játszuk idegenben. Előtte azonban még csütörtökön vár ránk a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágója Nyíregyházán.

Kormos Mihály: – Készültünk az Újpestből, de biztosak voltunk, hogy nem a komplett csapattal fognak játszani, és a fiatalok kapnak lehetőséget, igaz nem gondoltuk, hogy ennyire. Az UTE utánpótlása nagyon jó, a ma pályára lépő lányok többsége a felnőtt kerettel készül és magas szintű munkát végez. Mi megpróbáltuk kihozni a legtöbbet a meccsből. Két közös edzésünk volt a lányokkal, nagyon sokat dolgoztunk, így egy kicsit fáradtak is voltak az izmok. Készülünk a fontos meccseinkre. Ezen a héten még két mérkőzés vár ránk idegenben, a két jelenlegi legjobb magyar csapat ellen, ha egy szettet tudunk nyerni, az már egy nagyon szép dolog lenne. Dolgozunk tovább keményen.
Horváth András: – A mai meccsel az alapszakasz véget ért számunkra, ahol szerettük volna megadni a lehetőséget azoknak is, akik eddig kevés játékidőt kaptak. Örömmel láttam, hogy többen éltek is vele. Sokat tanulhattak belőle. Utána a harmadik játszmára felpuhultunk és alacsonyabb szintre esett a koncentrációnk. Készülünk a rájátszásra és a Magyar Kupa visszavágóra!

Női Extraliga, alapszakasz, 14. forduló
Szent Benedek RA – UTE 3:0 (17, 22, 14)

Balatonfüred, zárt kapuk mögött
Vezette: Tillmann, Varjasi.
SZBRA: Herbin-Baker 4, Valdez 14, Araczki 4, White 12, M. Szkorics 8, Vacsi 7. Csere: Fáth (liberó), Dimitrics 1. Vezetőedző: Kormos Mihály.
UTE: Boros 2, Kis D. 12, Villám Cs. 6, Petőváry 6, Németh H. 5, Takács V. 3. Csere: Balogh E. (liberó), Varga V., Pécsi. Vezetőedző: Horváth András.

Kapcsolódó hírek