Van, ahol nagyokat, van, ahol kicsiket léptünk céljaink felé

 Kategória: Egyesület

Ismét egy remek, eredményekkel teli hónap áll mögöttünk. Kormos Mihály utánpótlás szakmai igazgató értékeli a februárt.

U19-ben, 2. osztályban már biztos az érem, U17 3. osztályban már csak egy lépésre vagyunk a négyesdöntőtől. U17 1. osztályban két fontos győzelem a Nyíregyháza és az MTK ellen, amivel egy kicsit léptünk a hatcsapatos finálé felé. U19 1. osztályban pedig bent vagyunk a legjobb 12 között! U11-es és U12-es versenyt is rendeztünk februárban, ahol egyre több csapatunk szerepel, egyre több a gyermek.

U19 1. osztályában szereplő SZBRA-Piros nagyon nagy eredményt ért el azzal, hogy bejutott az ország legjobb 12 csapata közé. Lányaink először a Palota, majd a házigazda BVSC kétvállra fektetésével, hibátlan mérleggel abszolválták a kétfordulós tornát. Most hétvégén már a hatcsapatos döntőért csatáznak a fővárosban a Vasas és a Szegedi RSE ellen. A csoportgyőztes egyenes ágon jut a döntőbe, a második helyezettekre vár még egy újabb lehetőség, míg a harmadikok a 9-12. helyért fejezik be a bajnokságot.

U19-Kék a 2. osztályban ért el remek eredményt. Múlt hónapban Egerben lépett nagyot az érem felé, most pedig Győrben tette fel a koronát az éves teljesítményére. Két győzelem után a mindent eldöntő Eger elleni összecsapást is megnyerte a Szent Benedek, amivel bejutott a háromcsapatos döntőbe, ahol a Pécs és az ÉDRA ellen dől el, kinek milyen színű érem jut.

U17 1. osztályban újabb három mérkőzéssel vagyunk beljebb. Két vereség a két legjobbtól (Vasas, BRSE), ami nem jelentett problémát, de ezek mellett a kulcsfontosságú MTK ellenit hozták a lányok, így továbbra is versenyben vagyunk, hogy ott legyünk a végjátékban. Márciusban azonban minden eldől. Hat mérkőzésből négy győzelem elég lehet a hatos fináléhoz, ami másfél évvel ezelőtti induláskor még csodaszámba ment volna.

U17-Kékeknek a 3. osztályban egyértelmű célja az éremszerzés. Ehhez az út VRK és a Dunaújváros testén át vezet, amely gárdákkal két kört játszunk. Az elsőn már két 3-0-ás győzelem áll a Szent Benedek neve mögött. Március 13-án Füreden a hiányzó két gombócot is begyűjthetjük.

U15-öseink még csak két mérkőzésnél tartanak, amit 50%-osan hoztak le. A java most jön márciusban, hiszen további öt ellenféllel néznek majd szembe lányaink, reményeink szerint minél nagyobb sikerrel.

U13-as csapatunknak februárra egy 2-1-es győzelem jutott a Veszprémi RK ellen, amivel 50%-os teljesítménnyel áll a tabellán. Márciusban jönnek a további nagy csaták, melyekkel lehet lépdelni felfelé a tabellán.

U12-es bajnokságban is elindult egy csapatunk az idei szezonban először. Hazai tornánkon győzelmet nem sikerült még szerezni, de kezdésként nem volt rossz. Vasárnap javíthatunk Ajkán.

U11-es versenyt szerveztünk Balatonfüreden hat csapat részvételével, ami nagy sikert aratott. Az SZBRA két gárdát is nevezett. Eredményt még ebben a korosztályban nem számolnak, és meghatározott időtartamra játsszák a mérkőzéseket.

Februárban sikeres edzői továbbképzés szerveztünk sportcsarnokunkban, melyen Varga Tomas a labda nélküli mozgásokról, Bedőcs Gergő a feladók kiválasztásáról, képzéséről tartott előadást, míg a Besenyei Attila – Kormos Mihály páros a különböző labdák használata a röplabdázás kondicionális, és technikai képzésében témában beszélt.

Kapcsolódó hírek