A Békéscsaba ellen lépünk pályára az Extraligában!

 Kategória: Felnőtt

Kemény meccs vár ránk vasárnap a bajnokságban!

A Magyar Kupában aratott sikerünk után újult erővel, magabiztosan folytatjuk extraligás szereplésünket! Kemény meccs vár ránk vasárnap, a Swietelsky -Békéscsaba ellen lépünk pályára!
Az alföldi csapat a FATUM- Nyíregyháza elleni vereséggel kezdte a szezont, ám azóta minden meccset megnyert. Az UTE, a KNRC legutóbb pedig a DVTK Ongropack csapatával szemben aratott győzelmet. A vasárnapi mérkőzést a tabella 3. helyéről várja.
Együttesünk legutóbb a KNRC csapatával mérkőzött az Extraligában november közepén, akkor remek indítást követően végül kikaptunk, így most még inkább bizonyítani akarunk a bajnokságban! Azóta szerencsére több sikert is elkönyvelhettünk, megnyertük a CEV Kupa visszavágóját idegenben, valamint a Magyar Kupa visszavágóját hazai pályán. A Békéscsabával rövid időn belül egyébként többször is találkozunk majd, hiszen a Magyar Kupában is ellenük lépünk pályára a legjobb 4 közé jutásért.

Kristian Michailov vezetőedző: Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy bejutottunk a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. 20 nap alatt 7 mérkőzésből álló kemény sorozatot teljesítettünk, ami azonban kihatott a bajnoki teljesítményünkre, de most arra kell koncentrálnunk! A békéscsabai meccsek mindig különlegesek számomra, hiszen ez az a csapat, amelyik tavaly rájátszás döntőt játszhatott. Ebben a szezonban mindkét csapat átalakult, mi pedig készen állunk a visszavágóra!

Szerényi Gréta: Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk mivel Békéscsaba nemzetközi szinten is sikereket ér el. De úgy érzem hiába, hogy nekünk ott nem sikerült továbbjutni, a Magyar Kupa továbbjutással bizonyítottunk, hogy igenis komoly ellenfél vagyunk! Ez a siker csapaton belül is jól jött, sokkal jobb a hangulat, az önbizalmunk is visszajött! Ezt szeretnénk átvinni a Békéscsaba elleni meccsre is!

A mérkőzést november 26-án 19 órakor Budapesten a Ludovika Arénában játsszuk, a találkozót az M4Sport élőben közvetíti.

Kapcsolódó hírek