A hétvégi szusszanás után tovább folytatja a felkészülést az EB-re Nagy Emese és Szabó Krisztina

 Kategória: U17

Az első keretszűkítés után is az U17 leány Európa-bajnokságra készülő csapatban maradt Nagy Emese és Szabó Krisztina játékosunk. A lányok június elején érkeztek Dunakeszire a felkészítő edzőtáborba, az EB hazai csoportmérkőzései júliusban lesznek Békéscsabán.

Jól megérdemelt pihenését tölti a hétvégén Nagy Emese és Szabó Krisztina, akiket még márciusban válogattak be az U17 leány röplabda Európa-bajnokság bő keretébe.

Nagy Emese egy késő délutáni edzést követően tudta meg, hogy számítanak rá a válogatottban.

Az edzőim (Kormos Mihály, Nacsa Gábor-szerk.)edzés után behívtak, és közöték a jó hírt. Nagyon boldog voltam és egyből igent is mondtam” -idézte fel Nagy Emese, aki négyesütő poszton játszik klubunknál, a válogatotthoz azonban libero posztra hívták.

Felkészülésképpen az utóbbi időben már edzéseken és meccseken is játszom libero poszton, az U17 I.osztályú országos döntőn is liberoként léptem pályára. Nem esett nehezemre megbarátkozni ezzel a poszttal, sőt egyre jobban tetszik!

Szabó Krisztina center sem habozott sokáig a válasszal, még aznap este visszahívta edzőit, hogy készen áll a megmérettetésre.

Nacsa Gábor edzőm írt rám, hogy egyik edzés után menjek fel beszélgetni, akkor közölte ezt a lehetőséget. Nagyon örültem és megtiszteltetésnek éreztem már akkor is, de mivel tudtam, hogy ez nagyban érinti a nyári terveimet, kértem egy kis gondolkodási időt, ám még aznap este visszahívtam, hogy készen állok. Úgy érzem nagyon jó döntést hoztam, remek csapat jött össze itt a táborban, befogadóak, közvetlenek, segítőkészek a lányok, nagyon jó hangulatban telnek a napok.”

A lányok június 6-án este érkeztek a dunakeszi edzőtáborba. Szerdán pedig megtörtént az első keretszűkítés is, így a 26 lányból már csak 19 készülhet tovább napi két edzéssel a kontinenstornára. Ezen a hétvégén kimenőt kaptak a sportolók, így mindenki hazautazhatott a családjához.

Sok alvást tervezek a hétvégére, illetve a családommal és a barátaimmal szeretném tölteni ezt a rövid időt, és lehet, hogy beiktatok egy csalónapot is az étkezésben“-tette hozzá Krisztina.

Horváth András szövetségi edző még kétszer szűkíti majd a keretet, a végső, 14 főből álló magyar csapat Békéscsabán játssza majd a hét csoportmérkőzését, az elsőt július 11-én a franciák ellen.

A magyar -szerb közös rendezésű EB másik nyolc válogatott csapata Vrnjačka Banja városában küzd a továbbjutásért. Mindkét csoportból az első két helyezett jut tovább az elődöntőbe, az éremcsatákat a szerbiai helyszínen bonyolítják le.

Napijegy és bérlet az alábbi linken vásárolható, kizárólag online!

JEGYEK:https://www.eventim.hu/hu/jegyek/cev-u17-noi-europa-bajnoskag-doento-bekescsaba-varosi-sportcsarnok-613385/event.html

A 26 fős bő keret (foto:hunvolley)

 

 

Kapcsolódó hírek