“Mind technikailag, mind emberileg rengeteget fejlődtem”

 Kategória: U17

Intenzív terhelés, felemelő pillanatok és nagyszerű sikerek jellemezték a szerb-magyar közös rendezésű U17 leány Európa-bajnokságot. Bár még csak néhány órája pihenhet, Szabó Krisztina játékosunk máris megosztotta velünk az ott szerzett élményeit.  


Egy nagyon intenzív időszakon vagy túl, ami tegnap este ért véget. Milyen volt a búcsú?
Könnyek között búcsúztunk el egymástól, késő este pedig elindultunk haza.

Hogy érezted magad?
Nagyon jól éreztem magam a felkészülés során, életem egyik legjobb majdnem 7 hetét hagyom magam mögött. Rengeteg baráttal, élménnyel és tapasztalattal távozom.

Mi volt számodra a legemlékezetesebb pillanat?
Talán a franciák elleni nyitómeccsünket emelném ki. Ott kezdődött el az Eb és sikerült megvernünk a franciákat, akiktől korábban az edzőmérkőzésen kikaptunk, ami hatalmas szó. De minden pillanatára emlékezni fogok az Eb-nek, és mindig jó szívvel fogok rá visszagondolni.

Mit gondolsz a saját teljesítményedről? Sikerült kihozni magadból a legtöbbet?
Azt gondolom, hogy amikor Horváth András vezetőedző bizalmat szavazott nekem, akkor azzal megpróbáltam élni. Rengeteget fejlődtem a felkészülés ideje alatt, és azt gondolom, hogy ezt sikerült a pályára is felvinnem.

Mi az, amiben fejlődtél?

Mind technikailag, a röplabda terén, mind emberileg rengeteget fejlődtem. Nagyon hálás vagyok a stábnak, hogy ezt kihozták belőlem, és a lányoknak is, hogy mindig mellettem voltak és mindenben támogattak.

Most a jól megérdemelt pihenés következik? 
Igen, most lesz egy hónap pihenőm, többször megyek majd nyaralni és próbálok minél többet együtt lenni a családommal és a barátaimmal.

Az U17-es Európa-bajnokság első meccse július 11-én volt Békéscsabán, akkor a magyar csapat 3:2-re győzte le a francia válogatottat. Másnap a szlovén együttes volt a jobb 3:0-ás eredménnyel. A következő mérkőzést a belga csapat ellen 3:1-re megnyertük, a negyedik fordulóban a románok ellen viszont kikaptunk 3:2-re. Kedden Görögország ellen játszottunk, 3:2-re maradtunk alul, szerdán Németország ellen szépítettünk, 3:2-re győztük le őket. Az Eb zárónapján szerdán, bár nagyon akartuk, nem sikerült a török válogatott fölé kerekednünk, 3:0-ás eredményt produkálva ők voltak a jobbak.

 

Fotó: Imre György (Hunvolley)

Kapcsolódó hírek