A Kaposvár ellen lépünk pályára az Extraligában!

 Kategória: Felnőtt

Ismét egy kemény mérkőzés előtt állunk!

A jelenleg a tabella negyedik helyén álló KNRC csapatával csapunk össze pénteken. Az együttes eddig hat győztes és öt vesztes meccset tudhat magáénak a bajnokságban. Legutóbb novemberben találkoztunk velük, amikor 3:1-re vereséget szenvedtünk ellenük. A Somogy vármegyei csapat a Békéscsaba és a MÁV Előre Foxconn ellen aratott decemberben győzelmet, legutóbbi mérkőzését viszont elvesztette a FATUM Nyíregyháza ellen, így biztosak lehetünk benne, hogy erős bizonyítási vággyal, feltüzelve vár minket!
A Magyar Kupa negyeddöntőben való bemutatkozása után ezen a mérkőzésen lép pályára másodjára legújabb igazolásunk a lengyel élvonalból érkezett centerünk, Lucja Laskowska!

Kristian Michailov vezetőedző: A csalódást okozó békéscsabai meccs, és a Magyar Kupa kiesés után, most elsősorban a rájátszásra kell koncentrálnunk! Az alapszakasz végégi tartó mérkőzéseket arra fogjuk használni, hogy javítsunk a játékunkon, és felkészüljünk a rájátszás szakaszára. Kíváncsian várom, hogy a legjobb négy közül ki választ majd minket. A pénteki ellenfelünk egy potenciális top négyes csapat, és jó kezdet lesz a rájátszás fázisára való felkészüléshez!

A mérkőzés pénteken, 17:30-kor lesz a Kaposvár Arénában, a találkozót a Hunvolley TV élőben közvetíti!

Kapcsolódó hírek