A nap, amikor semmi sem sikerült

 Kategória: Felnőtt

Váratlanul sima vereséget szenvedtünk Újpesten.

Egy jól sikerült téli felkészülés után reménykedve vártuk az idei első tétmérkőzésünket az Újpest ellen. A budapesti mérkőzés úgy indult, ahogy azt vártuk, bár a lila-fehérek vezettek, de tartani tudtuk a lépést velük. A szett közepén Marija Skoricnak egy ütés után a szemét találta el a labda, le is kellett cserélni. A közjáték érezhetően megzavarta csapatunkat, a hazaiak pedig ezt kihasználva pillanatok alatt lezárták a szettet. (25-16)

Sajnos a folytatásban sem sikerült magukra találniuk a lányoknak. Csupán egy-egy szép megoldást mutattak, ez pedig nagyon kevés volt az érezhetően egyre magabiztosabb fővárosiak ellen. Centerben remekül és komolyabb ellenállás nélkül támadhadtak, így ez a szett is gyorsan az övék lett. (25-15)

A harmadik játszmában sem tudtunk kilábalni a hullámvölgyből. Most tényleg igaz volt, hogy hiába próbálunk bármit, semmi nem sikerült, az UTE pedig annál sokkal jobb csapat, hogy ezt ne használja ki. Nagyon rövid idő alatt behúzta a harmadik etapot is. (25-13)

A meccs megmutatta, hogy sokkal nagyobb koncentrációra van szükség az élvonalban, és főleg a rutinosabb játékosoktól nagyobb felelősségvállalás kell. Lelkileg is erősödnünk kell, mert bármennyire rosszul és rosszkor jön egy sérülés, nem szabad, hogy az egész meccsre hatással legyen. Bízunk benne, hogy a következő időszakban bizonyítani tudunk és örömet szereznünk szurkolóinknak, akik most is kitartanak mellettünk.

Andrea Milodanovics: – Rossz volt állni a pálya szélén, mert teljesen szétesett a rendszer. Minden, amit dolgoztunk az elmúlt hetekben, most az kútba esett. Pedig jó védekezéssel kezdtünk, de aztán a sérülés után minden összedőlt. Nem tartottuk be azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk és amiket gyakoroltunk. Szombaton a DVTK ellen javítanunk kell.

Női Extraliga:
UTE – Szent Benedek Röplabda Akadémia 3:0 (16,15,13)Szilágyi utca. V: Halász T., Varjasi.
UTE: Racskovszka 12, Bezsandolszka 4, Petőváry 9, Kojdová 12, Carabali 15, Bagyinka 2. Csere: Karabaseva (liberó), Szabó L., Manninger 2, Villám Cs., Boros, Kovács L. Vezetőedző: Horváth András.
SZBRA: Vukoja, M. Szkoric 4, Zen 1, White 6, N. Szkoric 9, Vacsi 4. Csere: Fáth, Baksa (liberók), Valdez 3, Baker 3, Szerényi, Bleicher N., Araczki. Vezetőedző: Andrea Milodanovics.
Edzői értékelés

Kapcsolódó hírek