A pandémiai okozta a legnagyobb kihívást 2021-ben, sok közös programot kíván az idei évre a kollégiumvezető

 Kategória: Egyéb

A lehető legnagyobb támogatás a diákoknak, szoros együtt nevelés a szülőkkel. Petesné Szabó Rita a Szent Benedek Középiskola igazgatóhelyettese, kollégiumvezető értékelte az évet. 

Hogyan értékeli a 2021-es évet az iskola és a kollégium szempontjából? Milyen kihívásokkal kellett megküzdeni?

A 2021-es évben a legnagyobb kihívásokat a pandémia okozta helyzet jelentette, mely a tanulók megszokott kollégiumi életvitelét is átalakította. A 2020/2021-es tanév során az év túlnyomó részében digitális oktatásra álltunk át, mely kollégáinkat és kollégista diákjainkat is komoly kihívások elé állította. Kollégiumainkban Igazgató Úr kiemelt röplabdásaink, végzős diákjaink részére engedélyezte az itt tartózkodást, diákjaink kollégiumunkból vettek részt a digitális oktatásban. Iskolánk megszervezte a szakmai gyakorlati képzésben részt vevő diákok egyéni, kiscsoportos jelenléti oktatását, diákjaink a megfelelő járványügyi intézkedések mellett egyéni felzárkóztató foglalkozásokon vehettek részt. A 2021/2022-es tanév első féléve a jelenléti oktatás keretein belül zajlott, de továbbra is folyamatos feladatunk az aktuális járványügyi előírásoknak való megfelelés betartása és betartatása. Megbetegedések esetén kontaktkutatást végzünk, az érintetteket elkülönítjük, szüleiket értesítjük, akik gyermekükért jönnek. A kontaktszemélyként érintett oltatlan tanulók esetében hasonlóképpen járunk el. Folyamatos kihívás, és reményeink szerint ebben egyre nagyobb sikereket fogunk elérni, hogy tanulóink betartsák a szobáiban és kollégiumunkban elvárt rendet , és megerősítsük bennük a rendezett környezetre való igényt.

Hogyan élnek a kollégisták? Milyen szabályoknak kell megfelelniük? Mi a napirendjük?

Kollégistáink mindennapjait a kollégiumi rendtartásunkban foglalt napirend szerkezete alapján szervezzük meg. Kollégista diákjainkban rendszeresen tudatosítjuk, hogy a nyugodt, békés együttlét, a maximális testi-lelki, tanulmányi fejlődésük biztosítása érdekében a kollégiumi rendtartás szabályainak betartása elengedhetetlen. Minden kollégista diákunktól elvárjuk, hogy az iskolánkban követett keresztény értékrendnek megfelelő, példamutató magatartást tanúsítsanak, segítsék társaikat, és magatartásukban iskolán kívül is a fenti értékrend betartását bizonyítsák. Élsportoló röplabdásaink napirendjét illetően figyelembe vesszük a Szent Benedek-Balatonfüred Röplabda Akadémia által meghatározott edzéseken való részvétel biztosítását: élsportolóink az edzéseket követően nevelőtanáraiktól minden segítséget megkapnak sikeres tanulmányi eredményeik eléréséhez, nem csak saját csoportvezető nevelőtanárukhoz, hanem bármelyik nevelőtanár kollégánkhoz fordulhatnak segítségért. Amennyiben a vacsoraidőszakban edzésen vesznek részt, csoporttársaik előre előkészített ételhordóban hozzák fel vacsorájukat; edzésekkel, röplabda meccsekkel kapcsolatos hétvégi felügyeletük gördülékenyen megszervezett formában zajlik, programjaikat Kormos Mihály Utánpótlás Szakmai Igazgató Úrral és Sarkady Péter Pál Technikai vezető úrral folyamatosan egyeztetjük.

Milyen a kollégiumi élet? Milyen programokon vehetnek részt a diákok, milyen lehetőségeik vannak?

Kollégistáink számára a kötelezően előírt szilenciumok betartása mellett számos programot szervezünk, mely fejlődésüket szolgálja, célunk, hogy a megfelelő szabályok betartása mellett tartalmas programokon vehessenek részt, jó hangulat uralkodjon közösségünkben. Tanulmányi szabadidős programjaik közül kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a tehetséggondozás keretein belül nyelvvizsgára, versenyekre készítjük fel diákjainkat, lehetőségük van nevelőtanáraik szervezésében pályázatokon (pl. fotó, pénzügyi) való részvételre is. Szabadidős programjaikon belül a szociális érzékenyítés programjában való részvételüket szeretném kiemelni, a gyerekek nagy örömmel segítenek az elesett szépkorú, vagy testi-lelki nehézséggel küzdő fiataloknak. Támogatjuk továbbá a diákok sportversenyeken, hitéleti eseményeken való részvételét. Kollégiumunk keretein belül az alábbi szabadidős lehetőségeket biztosítjuk tanulóink számára: sportolási lehetőségek, konditermi edzés lehetősége, gitár szakkör, horgász szakkör, színházlátogatás, közös sütés-főzés, énekes dicsőítések, kulturális és szórakoztató előadások.

Önnek mire kell figyelnie a kollégiumban pedagógusként?

Pedagógusként elsősorban arra szeretnék odafigyelni, hogy a szülők nyugodt és biztonságos környezetben tudhassák gyermekeiket; ennek érdekében napi kapcsolatot ápolunk kollégista diákjaink szüleivel, és pedagógusaival, hiszen a cél közös. Nagyon fontos, hogy diákjaink bátran forduljanak hozzánk, számíthassanak ránk, ha tanácsra, segítségre van szükségük, ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektetünk a nevelőtanárok és diákjaik közti bizalommal és szeretettel teli személyes kapcsolat kialakítására. Erre minden kollégánk kiemelt hangsúlyt fektet, hiszen nagyon sok gyermekünk érkezett sérült családi körülmények közül közösségünkbe, számukra még kiemeltebb fontosságú a törődés, és a közösséghez tartozás érzésének stabil megtapasztalása. Kiemelt célom, hogy kollégista diákjaink testi-lelki fejlődését, sikeres tanulmányi eredményeik elérését magas színvonalon biztosítsuk kollégiumunkban, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy diákjaink részvételét a szilenciumokon, és a számtalan nevelőtanáraik által nyújtott felzárkóztató foglalkozáson biztosítsuk. Nagyon fontosnak gondolom azt is, hogy mindamellett, hogy diákjainkban tudatosítjuk, hogy számíthatnak ránk, azt is tudniuk kell, hogy az iskola kollégiumi rendtartásában foglalt elvárásoknak is meg kell felelniük, és tudatában kell lenniük, hogy az elvárások teljesülését folyamatosan ellenőrizzük, és a rendtartás szabályainak megszegése az általuk is ismert következményekkel jár.

Mit kíván maguknak a 2022-es évre?

Mindenekelőtt minden kollégámnak, és minden diákunknak nagyon jó egészséget kívánok, és kívánom, hogy a járványhelyzet lecsengését követően számos közös programon vehessünk részt, és sok érdekes programot szervezhessünk számukra. Tanulóinknak további sikeres diákéveket, sok sikeres röplabda meccset, sikeres nyelvvizsga és érettségi és szakmai vizsgaeredményeket, magunknak kollégáimmal együtt sok közös programot kívánok. Végezetül tiszta szívvel mindenkinek azt kívánom, hogy mindannyian el tudják fogadni a hit ajándékát, és Jézus Krisztus szeretetét.

Kapcsolódó hírek