Bravúr a javából, egy lépésre vagyunk a Magyar Kupa döntőjétől

 Kategória: Egyesület

Magabiztos 3:0-ás győzelmet arattunk a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a címvédő Fatum-Nyíregyháza ellen.

Az elmúlt hetekben sérülések és betegségek hátráltatták a felkészülésünket történelmünk első Magyar Kupa elődöntőjére, többen nem is lehettek ott a keretünkben a meccsen. Bleicher Réka és Baksa Panna hiányzott a csapatból, így egy-egy feladó és liberó léphetett nálunk pályára. Ennek ellenére is bizakodva készültünk a hétszeres kupagyőztes Fatum-Nyíregyháza ellen. Megtisztelő, hogy sportigazgatónk, Németh Lajos leült a kispadra- az elmúlt időszakban edzésen aktívan segítette a felkészülésünket, rutinja pedig egy ilyen rangadón aranyat ér a stábban.

Mindkét csapat lelkesen vetette magát a küzdelembe, így izgalmas labdamenetekkel indult a találkozó. Igaz ez akkor is, ha mindkét oldalon akadt néhány technikai hiba, ami talán a szokottnál hosszabb meccsszünet miatt volt. Hiába jutott előnyhöz az egyik oldal, a másik azonnal eltüntette a különbséget. Ebből 12-10-es vezetésünknél „lett elege” Németh Szabolcsnak és kikérte a nyírségiek első idejét. Nem az történt azonban, amit remélt, Norene Iosia szervái megoldhatatlan feladat elé állították a vendégeket, így rövid idő alatt ismét időt kellett kérnie-16-11-nél. Ez már felrázta a nyíregyházi lányokat és felzárkóztak 3 pontra, szorosabbá téve ezzel a hajrát, de a különbséget eltüntetni nem tudták, így tétmeccsen először nyertünk játszmát a Nyíregyháza ellen. (25-22)

Izgalomból a folytatásban sem volt hiány. Nagyon szoros volt a küzdelem, 1-2 pontos előnynél ismét nem volt nagyobb egyik oldalon sem. Ami különbség volt, hogy most sokkal tovább haladtak fej-fej mellett a csapatok. A hajrához közeledve, amikor először volt 3 pont az előnyünk, a nyírségi kispad rögtön időt is kért. Most sem sikerült megállítani bennünket és pillanatok alatt már 20-15-re is vezettünk. Megrázta azonban magát a kupa címvédője és felzárkózott két pontra, jöhetett nálunk is az időkérés. Bár sikerült ismét meglépnünk négy ponttal, de megint csak feljöttek a vendégek egyetlen pontra, így Dejan Desnica jelezte ismét, hogy lenne mondanivalója a tanítványainak. Végletekig kiélezett lett a hajrá, csak a túlórában dőlt el a szett sorsa, végül az ötödik játszmalabdánkat értékesítve 30-28-al növeltük előnyünket. (30-28)

A szoros kezdés a harmadik játszmában is adott volt, de most gyorsabban jutottunk előnyhöz és 11-7-nél már felhegyezhettük az első időkérést a vendégek oldalán. Ez azonban kevés volt, egyre nagyobb lelkesedéssel és egyre komolyabb önbizalommal játszottunk, így a különbség tovább nőtt a két csapat között. Amikor húsz pont fölé érve is tíz pont volt a két csapat között, már érezhető volt, hogy nincs visszaút és dupla történelmet írunk a 2022-es év legelején. A 25-12-re megnyert szett és a 3:0-ás sikerünk azt jelenti,hogy történelmünk során először nyertünk a Nyíregyháza ellen és egyben először nyertünk a Magyar Kupa legjobb négy csapata között.

Egy rendkívül erős Nyíregyháza ellen igazi csapatként küzdve, minden nehézséget legyőzve nyertünk. A visszavágót pénteken 18 órától játszuk Nyíregyházán, ahol egy győzelemmel vagy egy 3:2-es vereséggel bejutunk a Magyar Kupa döntőjébe, 3:0-ás és 3:1-es nyírségi siker esetén aranyszett dönthet a továbbjutásról.

Dejan Desnica: Még nem ünneplünk, két meccsből áll az elődöntő. Továbbra is gőzerővel készülünk a pénteki visszavágóra, úgy lépünk pályára, mintha nulla-nulla lenne az eredmény. Óriási dolog lenne a klub életében, ha kupadöntőt tudnánk játszani, mert ilyen még nem volt a történelmünkben. A 3:0 alapján, aki nem látta a meccset, azt gondolná, hogy simán nyertünk, de nagyszerűen kellett játszanunk, mert óriási küzdelem volt. Csapatként jobbak voltunk.

Németh Szabolcs: – Mérhetetlen csalódottság van bennem hiszen a játékosaim megint cserben hagytak és önmagukat múlták alul. Bár több sebből vérzünk, hiszen folyamatos sérülések tizedelik a csapatot és a keretből hiányzik három játékos, de ez nem lehet magyarázat a mai gyenge teljesítményre. Nagyon nehéz lesz innen visszahozni a döntőbe jutást, de ha játékosok elhiszik , hogy képesek rá nem lehetetlen.

NŐI RÖPLABDA MVM MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Szent Benedek RA–Fatum-Nyíregyháza 3:0
 (22, 28, 12)
Balatonfüred, 200 néző. V: Halász T., Szarka.
SZBRA:
Iosia 6, Szavovic 12, Vacsi 14, Stijepic 10, Kiss G. 9, Koprivica 13. Csere: Fáth (liberó), Jimerson 2, Lekic. Vezetőedző: Dejan Desnica.
FATUM: Radosová 19, Lászlop 1, Vaida 7, Vaszileva 9, Pintér 5, Milanova. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Bodovics. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Kapcsolódó hírek