Csoportelsőként végeztünk, jöhet a döntő és a bajnoki cím!

 Kategória: U20

A döntőket március végén és április elején Balatonfüreden játssza U 19 (Kék) csapatunk!

Első mérkőzésünkön a házigazda győriekkel kezdtünk. A teljes mérkőzés alatt mi irányítottunk, aminek egy gyors győzelem lett az eredménye. A második meccsre sem fogyott el a hit és az erő. Erős nyitásainkkal és támadó játékunkkal szintén győzedelmeskedtünk. A harmadik mérkőzésünk volt a nap meccse. Itt dőlt el, hogy a csoportunk első vagy második helyén végzünk. Talán a nagy nyomás volt, ami miatt gyengén kezdtünk. Romlott a nyitásfogadásunk, támadásban semmi nem jött össze. Ekkor mentálisan kellett változtatni, nyugalomra türelemre volt szükség. Ellenfelünk ért elsőként a szettgyőzelemhez, de 24:22-es hátrányból sikeresen fordítottunk. Ettől a pillanatól a lányok teljesen felpörögtek és magabiztosan hozták a következő két szettet.

Besenyei Attila vezetőedző:

A középszakasz kiemelt csoportjából a kvalifikáló csoportban folytattuk a menetelést, aminek egyetlen célja volt, hogy csoportelsőként kell végezni. Ehhez a lányok nagyon kemény munkát végeztek az elmúlt hetekben, aminek meg is lett az eredménye. Csoportelsőként veretlenül bejutottunk a közép régió hármas döntőjébe, ahol igen kemény ellenfelekkel kell szembenézni és két tornán dől el az ide bajnoki helyezés. Nagy örömünkre a döntőket Balatonfüreden rendezik. Csapategységként óriásit léptünk előre. Büszke vagyok a lányokra!

U19 OIB II. osztály közép 1-3 helyért Balatonfüred
– 2022. március 27.
– 2022 április 9.

Torma ÁgnesU19 OIB II. osztály Kvalifikáló, Közép ’L csoport

Széchenyi-Győr ’B – SZBRA 0:3 (12, 12, 21)
Szolnoki SPC – SZBRA 0:3 (18, 17, 22)
SZBRA – EVSI (Eger) 3:0 (24, 23, 16)

Polányi, Meszlényi, Kulcsár, Bernáth, Tomanóczy, Magyarossy, Pál Csere: Simon, Schuj (liberó), László K., Garamvölgyi,

Kapcsolódó hírek
U19 I.