Felrázta az első meccset az U15-ös csapat, a másodikat a pontos nyitások sem mentették meg

 Kategória: Egyéb, U15

A Veszprém és a Dunakanyar ellen léptek pályára hétvégén Balatonfüreden U15-ös versenyzőink.

A veszprémiek elleni első mérkőzésünk elején hiányzott a csapatból az éberség. A szett közepén azonban Rostás Kincső Alexandra jutott nyitáshoz és fantasztikus sorozatával sikerült a csapatot felébresztenie. 9:13-as hátrányból 25:13-ra fordítottuk az első szettet. A folytatásban ismét holtpontra kerültünk, de a vesztett szett után Szabó Krisztina nyitásszériájával hoztuk a győzelmet. A második mérkőzésünkön az eddig veretlen Dunakanyart fogadtuk. Sajnos nyitásfogadási hibáinkkal gyorsan nagy előnyt adtunk ellenfelünknek, így csak szépíteni tudtuk az eredményt. A második szettben hosszú labdamenetekkel és pontos nyitásokkal egyenlítettünk. A második és harmadik szettben hiába játszottunk pontosan, az ellenfelünk erőnlétben felülmúlt minket.

Besenyei Attila vezetőedző:

Hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Hatékony nyitásainknak köszönhetően a sok technikai hiba ellenére is sikerült egy
győzelmet szereznünk. A bajnokságot vezető Dunakanyart is sikerült egy szettben meglepnünk. Sokat léptünk ellőre! Gratulálok a lányoknak!

Folytatás december 12-én ismét hazai pályán.

dr. Kotsis Attiláné U15 OGYB II. osztály Nyugat alapszakasz

SZBRA – VESC Narancssárga 3:1 (12, 10, -20, 19)
SZBRA – DKLSN 1:3 (-14, 15, -12, -16)

Vajai Anna, Szőke Hanna, Szabó Krisztina, Rostás Kincső Alexandra, Hőbe Rebeka, Retz
Elvira, Csere: Paulin Liza (libero), Vincze Kíra, Csóka Léna, Bernát Anna,

Kapcsolódó hírek