Két győzelem, egy vereség a hétvégi U19(KÉK) csapat játékának mérlege

 Kategória: Egyéb

Három mérkőzést játszottak U19-es(KÉK) lányaink szombaton Bonyhádon

A Szolnok elleni mérkőzésen sok taktikai elem kipróbálására volt lehetősége a csapatnak és minden játékos pályára léphetett, ahol nagyszerűen bizonyítottak is. A második ellenfél már nagyobb falat volt. Hatalmas lendülettel nagy hajrát vettünk az első szettben, aminek siker lett az eredménye. A második és harmadik szettben nagy küzdelmek és hosszú labdamenetek követték egymást. A pécsiek sok helyzetben kihasználták a mi pontatlanságunkat és magassági előnyüket a javukra fordították. Ennek köszönhetően a véghajrákban szoros küzdelemben ugyan, de  mi maradtunk alul. A Bonyhád elleni harmadik mérkőzésre láthatóan elfáradt a csapat, kisebb holtpont alakult ki, de a harmadik szettben lendületet vettünk, melynek eredményeképpen újabb győzelmet szereztünk.

Vezetőedző: Besenyei Attila:

Az alapszakasz után csapatunk a középszakasz kiemelt csoportjában folytatta a menetelését. Mindenki számára megnehezítette a játékot, hogy játékvezető nélkül kellett ezt a tornát lejátszani. Igy az eredményeket nem tartom hivatalosnak. Reméljük a visszavágón már hitelesebb eredmények születnek. Gratulálok a lányoknak!

A torna visszavágója december 11-én lesz Balatonfüreden.

Torma ÁgnesU19 OIB II. osztály Közép, Középszakasz ’F csoport

Szolnoki SPC – SZBRA 0:3 (18, 21, 12)
SZBRA – PTE PEAC 1:2 (19, -22, -22)
Petőfi Sport Club Bonyhád – SZBRA 1:2 (14, -23, 20)

Polányi, Meszlényi, Bernáth, Losonczki, Magyarossy, Pál Csere: Simon, Schuj(liberó) Nagy, Pintér, László K., Garamvölgyi, Őry,

Kapcsolódó hírek