Ősszel főszerepet kaptak a fiatalok

 Kategória: Felnőtt

Négy fiatal játékosunknak is nagyszerűen sikerült a bemutatkozása az Extraligában. Megkérdeztük őket, hogyan élték meg ezt ők.

A rutin és a fiatalság egészséges elegye hozhatja a sikereket csapatunknak. Ezt ősszel is tapasztalhattuk-a rutinos játékosok mellett négy nagyon fiatal lány is pályára lépett, és fontos feladatott kapott az Extraligában.

Akadémiánk megalapításának legfőbb célja az volt, hogy már utánpótlás korban a minőségi képzés segítségével játékosaink fejlődése minden korosztályban töretlen legyen, és célként szerepeljen náluk, hogy a felnőtt csapatunk tagjai legyenek- pályafutásuk egyik csúcspontjaként.

– Fontos célunk, hogy a magyar női röplabdázás magasabb szintre kerüljön a nemzetközi mezőnyben, ehhez Balatonfüred, és az akadémiánk egy megnyugtató bázis, és alap lehet. A felnőtt keretben a Szent Benedek Középiskolában tanuló, és hosszabb ideje az Akadémiánkon készülő játékosok fontos szerepet kaptak az ősszel, és hosszabb távon is az a cél, hogy a sportosztályra épülve tudjuk a mindenkori magyar tehetségeket  szerepeltetni az Extraligában. Felépített oktatási modellünknek köszönhetően a játékosainknak lehetősége van arra, hogy a középiskola elvégzése után felőoktatási intézményben folytassák tanulmányait, és közben a felnőtt csapat meghatározó tagja legyenek —foglalta össze egyik fontos célunkat klubunk elnöke Komáromi Móric.

Nem rémültek meg a lehetőségtől

– Nagyon büszkék vagyunk a fiatal játékosainkra. Ahhoz képest, hogy milyen fiatalok, éretten, és nagyon jól játszottak az ősszel. Kezdőként, és csereként is számíthattam mindannyiukra, bravúrosan teljesítettek. Semmilyen élvonalbeli rutinjuk nem volt, a nagyobb nevű játékosok ellen sem ijedtek meg, ez pedig szép jövőt jósol nekik- összegezte a fiatalok szereplését vezetőedzőnk, Milodanovic Andrea.

Nézzük meg, hogy a lányok hogyan élték meg pályafutásuk egyik legnagyobb lépését.

Baksa Panna: 15 évesen debütált az Extraligában

A szegedi születésű liberó a felnőtt keretünk legfiatalabb tagja, februárban ünnepeli 16. születésnapját. Másfél évvel ezelőtt csatlakozott csapatunkhoz, egyike azoknak a játékosoknak, akik azért választották Akadémiánkat, mert a magas szintű edzésmunka mellett a tanulás sem kerül háttérbe- a Szent Benedek Középiskola tanulója.

– Nagyon jó érzés volt, hogy lehetőséget kaptam a játékra az Extraligában. Néhány éve még a televízióban néztem a legmagasabb osztály küzdelmeit most pedig magam is a részévé válhattam. A csapattársak biztatása, stabilitása, és támogatása érezhető- sokat segít abban hogy én is egyre stabilabb lehessek majd idővel a pályán. Az Akadémián  minden lehetőség adott arra, hogy egyszerre tudjak a sportra, és a tanulásra koncentrálni, ami nagyban segíti a fejlődésemet a pályán, és az iskolában is- mesélte Panna az elmúlt félévről.


Milodanovic Andrea: Panna egy nagyon elszánt gyerek, aki tudja, hogy mit akar az élettől. Egészen biztos vagyok benne, hogy nagyon szép, eredményes profi pályafutása lesz, a tehetsége, szorgalma, elszántsága is megvan mindehhez.

Miona Dimitric: élt a lehetőséggel az Extraligában is

A 17. születésnapját februárban ünneplő Miona pillanatok alatt meghatározó emberré nőtte ki magát csapatunkban. Az újvidéki születésű ütőnk rendszeres játéklehetőséget kapott az Extraligában is, amit eredményes, és érett játékával hálált meg. Ezer fokon ég a pályán, ami lendületet ad a társaknak, vezéregyéniséggé nőheti ki magát a jövőben. Másfél éve érkezett Balatonfüredre, ő is a Szent Benedek Középiskola tanulója.

– Nagyon nagy élmény volt az Extraligában pályára lépni és olyan játékosokkal egy csapatban szerepelni, akiknek sokkal több tapasztalatuk és rutinjuk van már. Minden pályán töltött pillanatban éreztem a támogatásukat, rengeteg tanácsot kapok tőlük és segítenek korrigálni a hibáimat is. Ugyanezt a támogatást érzem a szakmai stábtól is, folyamatosan kapom a bátorítást és támogatást. Öröm ebben a légkörben és ebben a kluban játszani- fejtette ki Miona.

Milodanovic Andrea: Miona azért jött Balatonfüredre, hogy fejlődjön, és magas szinten tudjon edzeni minden nap. Nagyon komoly tervei, és vágyai vannak a röplabdában. Ha valaki látta játszani az elmúlt néhány hónapban, akkor láthatta, hogy ezeket el is érheti.

Nevena Skoric: Mindig a csapattal együtt lépett előre

Nevena Skoricsnak, ez már a negyedik szezonja klubunkban. Szabadkán született, februárban ünnepli a 19. születésnapját, tavasszal sikeres érettségi vizsgát tett a Szent Benedek Középiskolában, ahol négy évig tanult. Négyesütőként nem volt egyszerű feladata a nála rutinosabb játékosok blokkjaival szemben, de ez egy pillanatig sem hozta zavarba.

– Minden mérkőzés előtt volt bennem izgalom, de nagyon sok segítséget kaptam a csapattársaktól. Igazi csapatként működtünk az első perctől kezdve, és ennél nagyobb segítséget nem is kaphat egy fiatal játékos a pályán. Nagyon élveztem minden percet, amit a pályán töltöttem, nagyon sok tapasztalatot szereztem. Sokat fejlődtem ebben a rövid időszakban is. Ezzel a csapattal, és a szakmai stábbal biztosan töretlen lesz a fejlődésem a folytatásban is- mondta Nevena.

Milodanovic Andrea:  Mionához hasonlóan azért választott bennünket, hogy folyamatos legyen a fejlődésben. Sokat beszélgettem vele, ha azt láttam, hogy szüksége van egy kicsit több támogatásra, mint amit az edzéseken kap. Az Extraligában bizonyította, hogy magas szinten képes játszani.

Zen Isabella: Berobbant a csapatba

A 19 éves Bella Miskolcon született, magyar-olasz kettős állampolgár. Ő is túl van már az érettségin a Szent Benedek Középiskolában, jelenleg a veszprémi Pannon Egyetem hallgatója. Ő az egyik legjobb példája annak, ami Akadémiánk egyik legfontosabb alapelve: a röplabdában, és a tanulásban is legyenek sikeresek a fiataljaink. Sokáig állt a cserenégyzetben, de az utolsó három mérkőzésen megkapta a lehetőséget a bizonyításra. Minden alkalommal élt vele, az MTK elleni győztes meccsünkön kezdőként lépett pályára, és játékával-az utolsó szettben 7 remek szervájával-egyik legjobbja volt csapatunknak.

– Nagyon örülök, hogy bizalmat kaptam a szakmai stábtól, és az első Extraligás szezonban pályára léphettem, remélem nagyon sokszor lesz ilyen a folytatásban is. A csapattársaim velem együtt örültek, ha pontot csináltam, ha pedig valami nem sikerült jól, akkor biztattak, hogy folytassam, csináljam meg a következő pontot. Ez minden alkalommal nagyon jó érzéseket és hatalmas erőt adott- mesélte a félszezonról Isabella.

Milodanovic Andrea: Isabellával nagyon sok dolgon vagyunk túl, sokszor volt vele kisebb vitám is, de mindig hallgatott rám, egyszer sem adta fel, hajtott tovább és ennek az eredményét a pályán láthattuk.

Egyre többen érdeklődnek és jönnek Balatonfüredre

A négy lány karrierje, és bemutatkozása az Extraligában csak az út eleje. Több nagyon tehetséges fiatal lány pallérozódik nálunk, és kopogtat a felnőtt keret ajtaján-elég ha Araczki Gyöngyvér nevét említjük, aki már a kerethez tartozik, és tehetségét, edzésmunkáját nézve egyre több lehetőséghez juthat. Az utánpótlásunkban dolgozó szakemberek minden korosztályban azon dolgoznak, hogy a saját nevelésű játékosaink évről-évre biztos alapokat adjanak a felnőtteknek.

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek