Hátrányból várjuk a visszavágót a CEV-kupában

 Kategória: Felnőtt

A harmadik szett kivételével szoros meccset játszottunk a cseh Liberec ellen.

Remek ritmusban kezdtük a meccset, így gyorsan előnybe is kerültünk. A csehek 3–0 után kezdtek ébredezni, olyannyira, hogy 5–5-nél nemhogy egyenlítettek, a vezetést is átvették. Sokáig azonban nem örülhettek, gyorsan fordítottunk. Bár vezettünk, nem sikerült megtörni a Liberecet, így hiába tettünk szert négypontos vezetésre, a szett hajrája is szorosan alakult. Olyannyira lendületbe jöttek a csehek, hogy egy rövid megingásunkat kihasználva megléptek három ponttal, így a játszmagyőzelem kapujába kerültek. Bár 23-nál utolértük őket, de két bizonytalankodás elég volt ahhoz, hogy ellenfelünk lezárja a szettet. A krónikához tartozik, hogy Nika Boshnakova a szett közepén megsérült, nem folytatta a játékot. (I. szett: 23–25)

A térfélcserét követően a csehek kerültek előnybe, azonban sikerült gyorsan egyenlítenünk. A játékot ugyan inkább mi irányítottuk, de nem kerültünk nagyobb előnybe. Pontszerzésben Jovana Jankovic járt az élen, rutinos szerb játékosunk kevés hibával, jól játszott. A szoros küzdelem 18–18-ig tartott, amikor ritmust váltottunk: állva hagytuk a Liberecet, az összeszedett és koncentrált játékunk eredménye nem maradt el, magabiztos különbséggel hoztuk a szettet. (II. szett: 25–20)

Reméltük, a szettgyőzelem ad egy kis plusz töltetet a lányoknak, de nem így történt. A harmadik játszma 2–2-ig volt szoros, majd a Liberec kilőtt, és meg sem állt, amíg nem tett szert tízpontos előnyre. Sehogy nem találtuk a játék ritmusát, ellenfelünk ezt keményen meg is büntette. Az egész szettben csak háromszor fordult elő, hogy egymás után két pontot szereztünk, ez a teljesítmény pedig nagyon kevés volt ahhoz, hogy felzárkózzunk. A csehek egy pillanatra sem lazítottak, így meglepően nagy különbséggel és gyorsan jutottak előnyhöz. (III. szett: 15–25)

A negyedik játszma ismét az első kettő forgatókönyvét hozta. A vezetést egészen sokáig magunknál tartottuk, de komolyabb előnyt nem alakítottunk ki. A Liberec 13–12-nél vezetett, de nem sokáig, 20-ig fej-fej mellett mentünk ellenfelünkkel, ekkor azonban megint megingott a játékunk, ez a hiba pedig végzetesnek bizonyult. A csehek pillanatok alatt lezárták a mérkőzést, így előnnyel várhatják a visszavágót. (IV. szett: 21–25)

Kristian Michailov: Nem lehetek elégedetlen a játékosaim teljesítményével, kihozták magukból a maximumot. Apró részleteken múlt a meccs végkimenetele. A hibáinkat a későbbiekben kielemezzük, a visszavágóra emelt fővel, bizakodva készülünk.

NŐI RÖPLABDA, CEV-KUPA NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Szent Benedek RA–VK Dukla Liberec (cseh) 1:3 (–23, 20, –15, –21)
Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 150 néző.
V: Mateizer (román), Szavics (szerb).

BALATONFÜRED: Jankovic 9, Vacsi 7, Herbin-Baker 8, Koleva 13, Nacsa-Pekárik 8, Boshnakova 1. Csere: Fáth, Balogh E. (liberók), Stijepic 19, Sólyom, Orosz 1, Dimitric 2, Lekic 1. Edző: Kristian Michailov

LIBEREC: Sulcová 8, Necasová 6, Kvapilová 22, Kojdová 14, Blazková 8, Deisl. Csere: Kolarová (liberó), Lijklema 4, Bartosová 1, Dvořáková 1, Kohoutová 1. Edző: Libor Galik Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:3, 5:8, 15:11, 17:17, 20:23. 2. játszma: 4:5, 11:9, 16:14, 17:18, 23:19. 3. játszma: 2:5, 4:9, 4:14, 11:22. 4. játszma: 6:4, 10:10, 15:14, 16:18, 21:23

Kapcsolódó hírek