Így látták az edzők az I. Szent Benedek Röplabda Kupát

 Kategória: Felnőtt

Mind a négy résztvevő csapat vezetőedzőjét megkértük, értékelje a tornán látottakat.

1. FATUM-NYÍREGYHÁZA

A nyíregyháziak a torna nyitónapján nagy meccset játszottak Békéscsabával. A színvonalas találkozón sokkal jobb formát mutattak ellenfelüknél. Szombaton az első szett megnyerése után kicsit belealudtak a meccsbe ellenünk, és bizony ha a negyedik szettben nem rázzák meg magukat, könnyen nagyobb „bajba” is kerülhettek volna.

Németh Szabolcs, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője: Azt már az elődöntő után is elmondtam, hogy a döntőhöz úgy kell hozzáállnunk, hogy a Szent Benedek nagyon stabil, nagyon jó röplabdát játszik. A csapatomat dicséret illeti, mert az elődöntőben komoly energiákat mozgósítottak a Békéscsaba elleni rangadón, de emiatt ma egy kicsit fásultabbak és fáradtabbak voltak. Több energia volt a másik oldalon azonban a lányok előtt le a kalappal, hogy vesztett helyzetből is tudtak fordítani. Sokat jelent ez a győzelem, mert egy nagyon jó csapat ellen nyertünk. Dolgozunk tovább, mert itt van a bajnokság rajtja. Köszönjük a meghívást és a rendezést.

2. SZENT BENEDEK RÖPLABDA AKADÉMIA

Csapatunk pénteken a nyitómeccsen jó játékkal mutatkozott be hazai közönség előtt, bár nem volt könnyű a mérkőzés, a fölényünk meggyőző volt. A torna döntőjében a bajnoki címvédő ellen mutatott játékunk nagyon biztató volt a jövőre nézve. Hatalmas küzdelemre késztettük ellenfelünket. A meccs sporttörténelmi volt: az Extraligában szereplő csapatok közül csak a Nyíregyháza ellen nem tudtunk még szettet sem nyerni, sem felkészülési, sem tétmeccsen.

Dejan Desnica, a Szent Benedek Röplabda Akadémia vezetőedzője: Örülök, hogy ilyen erős, jó csapatok jöttek el a tornára. Ami a csapatomat illeti, sikerült egy edzőmeccset is játszani a Nyíregyházával, mivel ők egy nappal korábban érkeztek. A pénteki UTE-meccs is sokat számított a gyakorlás szempontjából, a mait pedig láthatták, teljesen elégedett vagyok a játékkal, benne volt az eddig elvégzett munkánk. Úgy gondolom, hogy felkészülten várjuk a bajnoki rajtot, addig még van két hetünk.

A szakmai stáb döntésének értelmében csapatunk lejgobb játékosa a tornán: Natasa Savovic lett.

3. SWIETELSKY-BRSE

A békéscsabaiak pénteken a legnagyobb riválisuk ellen kezdték a tornát. Bár a végeredmény nem ezt mutatja, hatalmas és színvonalas csata volt a meccsen, ahol talán a hosszú út is érződött még a csabaiakon. A vasárnapi bronzmeccsen ugyan döcögősen indultak, végül azonban magabiztosan nyertek.

Tóth Gábor, a Swietelsky-BRSE vezetőedzője: Nagyon hasznos volt a torna. Az mindig jó, ha közeli riválisok ellen meccselünk, és mérhetjük le hol tartunk a felkészülésben. A tapasztaltakból le kell vonni a konzekvenciát, és készülni tovább a bajnokságra. Köszönjük a Balatonfüred meghívását és a színvonalas szervezést.

4. ÚJPESTI TE

Ha csak a szettek eredményét nézzük az igencsak csalóka lehet. Az Újpestiek ugyan két 3:0-ás vereséggel a negyedik helyen zártak, de pénteken id, de elsősorban a bronzmeccs első szettjében megszorongatták a Békéscsabát.

Horváth András, az Újpest vezetőedzője: Köszönjük szépen a meghívást, örülünk, hogy részt vehettünk a tornán, nagyon erős csapatok voltak itt Balatonfüreden. Le tudtuk mérni, hogy hol tartunk a többiekhez képest. Dolgozunk tovább, mert lassan kezdődik a bajnokság.

I. Szent Benedek Röplabda Kupa, Balatonfüred

Elődöntő:
Szent Benedek RA – UTE 3:0 (17, 20, 14)
Fatum-Nyíregyháza- Swietelsky BRSE 3:0 (22, 15, 23)

Döntő:

Swietelsky BRSE – UTE 3:0 (21, 14, 18)
Szent Benedek RA – Fatum-Nyíregyháza 2-3 (-24, 22, 23, -18, -10)

Kapcsolódó hírek