Ilyen volt az őszi szezon: Baksa Panna

 Kategória: Egyéb

Szezonértékelő sorozatunk harmadik részében Baksa Pannát kérdeztük, hogyan értékeli a mögöttünk hagyott félszezont.

Ilyen volt az ősz

– Az őszi szezont összességében jónak értékelem, a meccsekre rendre jól fel tudtunk készülni és keményen edzettünk végig. A bajnoki helyezésünkkel mind elégedettek lehetünk és a kupában is be tudtunk jutni a négybe, ami szintén nagyon jó eredmény.

A legemlékezetesebb pillanat ősszel

– Nekem a legszebb az volt, amikor megnyertük az Újpest ellen a második meccset a kupában, így négybe jutva méltó módon le tudtuk zárni a szezon első felét.

Ünnepi percek

– Az ünnepeket otthon töltöm Szegeden a családdal és pihenéssel. Ez most igazán rövid idő lesz, mert 23-án még az U18 válogatottal edzettem, majd a két ünnep között MEVZA tornára utazunk Szlovéniába. A jövő évben is szeretnék kemény munkával szép győzelmeket elérni.

A válogatottról

– Nagyon jól érzem magam, vártam már hogy újra együtt dolgozzunk a lányokkal. Rengeteg lehetőségem van itt is a fejlődésre és arra is, hogy tapasztalatot szerezzek a nemzetközi porondon. A lányokkal pedig igazi csapatot alkotunk nagyon jó a hangulat.

 

Kapcsolódó hírek