Kőkemény csatában harcoltuk ki a továbbjutást

 Kategória: Felnőtt

A döntő játszma utolsó pillanatáig nyitott volt az UTE elleni mérkőzés – bejutottunk az Extraliga rájátszásának elődöntőjébe.


Ahogy az várható volt, szerdán is „megforgatta” a kezdőcsapatot vezetőedzőnk, Kristian Michailov: a vasárnapi hatosból ketten maradtak. Mint azt a beharangozóban a szakember elmondta, ennek az volt oka, hogy futószalagon játsszuk a meccseket, messze még a bajnokság vége, így mindenkire szükség van a siker érdekében.

Szépszámú szurkolótábor előtt kezdődhetett a negyeddöntő harmadik összecsapása.

Az UTE kezdte jobban a harmadik mérkőzést, a lila-fehérek 2-3 pontos előnybe kerültek, amelyet meg is őriztek. Az előző meccsekhez képest a blokkmunkánk döcögött egy kicsit, viszont a támadásaink többsége „ült”. Nem kellett sok, hogy játékba melegedjünk, a születésnapos Nika Boshnakova remek nyitásaival 8–5-ről egyenlítettünk, majd amikor már nálunk volt az előny 9–8-nál, a vendégeknek kellett időt kérniük. Nem harcoltunk ki tetemesebb előnyt, sőt az ismét előkerülő apró hibáinkat kihasználva a fővárosiak léptek meg ismét három ponttal. Ahogy az előző két meccsen, úgy most is nagyon keményen küzdöttek a vendégek, így csak nehezen vettük vissza a vezetést, de 19–18-nál sikerült. Nem volt egyszerű a szett végjátéka sem, hiába vezettünk már három ponttal, 22–22-nél ismét egyenlő volt az állás. Ekkor azonban már nem volt pardon, sorozatban szereztük a pontokat, meg is nyertük a játszmát. (I. szett: 25–22)

A második szettet is a vendégek kezdték jobban. Minden labdáért hatalmasat harcoltak, egy-egy labdamenetnél olyan érzése lehetett a szurkolónak, hogy valamiért csak nem akar leesni a labda a térfelükön. A kényelmes kezdésünket, és a koncentráció hiánya okozta hibákat orvosolandó, 8–3-nál időt kért Kristian Michailov. Hiába tűnt úgy, hogy megkezdjük a felzárkózást (vissza is jöttünk két pontra), a lila-fehérek megint megugrottak, így 16–11-nél ismét maga köré gyűjtötte vezetőedzőnk a csapatot. Újból elkezdett olvadni az UTE előnye, de ismét csak ideiglenesen. Meglepően sokat hibáztunk, így nem csoda, hogy a párharc során először veszítettünk szettet. (II. szett: 19–25)

Sorozatban hibáztuk el a támadásainkat a harmadik játszma elején, amely így ismét újpesti előnnyel indult. Most azonban nem adtunk akkora fórt, és 9–9-nél egyenlítettünk. A szurkolóink által az előző meccs legértékesebb játékosának választott Milka Stijepic ismét bejelentkezett az elismerésre, és pontjaival elkezdtünk távolodni ellenfelünktől. Hiába tűnt úgy, hogy sikerül megtörni a pestieket, elég volt néhány apró figyelmetlenség és szemvillanás alatt a négypontos előnyünkből egypontos hátrány lett. Milka Stijepic pontjai ismét átlendítették a csapatot a holtponton, és ha nem is könnyen, de sikerült előnyt kiharcolnunk, amellyel megnyertük a játszmát. (III. szett: 25–21)

Hiába volt karnyújtásnyira a továbbjutásunk, a vendégek egy másodpercig nem adták fel a párharcot. Ismét vezetéshez jutottak a szett elején és nemhogy őrizték, de növelték is. Hiába volt Kristian Michailov időkérése, állandósult a hat-hétpontos újpesti vezetés. Érthetetlen hibákat vétettünk, hiányzott a koncentráció a játékunkból, jött is a második időkérésünk 15–8-nál. Csak nagyon nehezen kezdtük meg a felzárkózást és abban is akadtak megtorpanások. Bár esélyünk volt arra, hogy egyenlítsünk, mindig jött egy hiba, amely megállított bennünket. Végül az UTE teljesen megérdemelten mentette döntő szettre a meccset. (IV. szett: 21–25)

A mindent eldöntő játszmában is a vendégek szerezték meg a vezetést, amelyet őriztek is sokáig. Egy-egy szép pontunk után szinte menetrendszerűen hibáztunk is. Ahogy az egész meccsen, ekkor is szembetűnően sok nyitást hibáztunk, így térfélcserénél már 8–6-ra vezetett az UTE. Semmi nem akart összejönni, így Kristian Michailovnak ismét időt kellett kérnie. Vacsi Evelin szép centertámadása és egy blokk hozta meg az egyenlítésünket 9–9-nél, nem is várt tovább a másik oldal az időkéréssel. Courtney Baker ravasz megoldásával először jutottunk vezetéshez a szettben, amelyet rögtön meg is dupláztunk Milka Stijepic ászával. Itt már nem volt megállás, Stijepic szervái ha aranyat nem is, de továbbjutást értek. (V. szett: 15–9)

Kristian Michailov: Nagy showt láthatták ma a nézők. Nehéz mérkőzésre számítottunk, az is lett belőle. Gratuláció illeti az UTE csapatát, nagyon jól játszottak ma, kiemelkedőt nyújtottak a blokkban és remekül védekeztek is. Nehezen szereztünk pontokat, ez főleg kidolgozott helyzetekből sikerült ma. Ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy a végsőkig küzdöttünk és bejutottunk az elődöntőbe.

Szent Benedek RA-UTE 3:2 (22, -19, 21, -21, 9)

SZBRA: Jankovic 5, Orosz 3, Michalewicz 1, Pérez Ramos 20, Nacsa-Pekárik 11, Boshnakova 8. Csere: Fáth, Balogh E. (liberók), Herbin-Baker 6, Stijepic 14, Koleva 7, Vacsi 5. Vezetőedző: Kristian Michailov.
UTE: Hiruela 11, Kilyénfalvi 11, Kindelan 19, Tarin 17, Ambrosio 8, Boskó 4. Csere: Baksa (liberó), Sziládi 2, Woock, Németh H. Vezetőedző: Horváth András.

A párharcot 3-0-ra nyertük, az elődöntőben a Békéscsaba ellen játszunk, ahol ellenfelünk lesz a pályaválasztó.

Kapcsolódó hírek