Az elődöntő kapujában állunk, ma be is léphetünk rajta

 Kategória: Felnőtt

Hazai pályán harcolhatjuk ki a továbbjutást az UTE ellen az Extraligában.

A negyeddöntő első mérkőzésén, hazai pályán az első szett ugyan szorosan alakult, ennek ellenére magabiztosan nyertünk 3:0-ra. A második meccsen is megmutatta az UTE, a végsőkig harcol: kétszer is szorongatott a szett hajrájában, azonban ha nem is a legjobb játékkal, nyertünk ellenük, szintén szettveszteség nélkül. Ma délután 18 órától, bármilyen arányban is nyerünk, az már az elődöntőbe jutásunkat jelenti.

A második meccsen négy helyen is változott a kezdőcsapatunk, amelyre Kristian Michailov vezetőedző kézenfekvő magyarázatot adott: „Egymást érik a mérkőzések, így mindenkire szükség van a siker érdekében. Minden játékosnak készen kell állnia arra, hogy pályára lépjen.”

Trénerünk azt is elmondta, az újpesti sikerrel elégedett, pláne mert így 2–0-ra vezetünk a párharcban, de a mutatott játék és a sok hiba nem tetszett neki: „Az időkérések alatt sokszor elhangzott tőlem, hogy fókuszálni kell – minden ellenfél ellen felkészülünk, de hogy mennyit tudunk magunkból kihozni, az főleg a koncentráción múlik. Fontos, hogy a győzelem mellett szép és jó játékkal rukkoljunk elő a szurkolóink előtt.”

A Balaton Szabadidő és Konferencia Központban 18 órakor kezdődő mérkőzés előtt és alatt ismét kitelepül a webshopunk, a helyszínen be lehet szerezni a csapatlogós relikviákat. Az összecsapás után, ha megvan a remélt siker, akkor a szurkolóinkat várjuk a pályára, készülhetnek a közös fotók és aki szeretne aláírást valamelyik játékostól, akkor azt is begyűjtheti.

Kapcsolódó hírek