Krakoczki:meg akartuk szorongatni a legjobb csapatokat

 Kategória: U17

A hétvégi békéscsabai U17-es I. osztályú döntőn különdíjat kapott kiemelkedő játékáért, nemrég pedig a hónap utánpótlás játékosává is választották. Krakoczki Csenge arról is beszélt, hogy mit tanított neki a sport.

Hogy élted meg a békéscsabai döntőt? Mi volt számodra a legnagyobb kihívás és a legnagyobb élmény? Mit szólsz a különdíjadhoz, melyet a hétvége legjobb SZBRA játékosaként kaptál. Szerinted minek köszönheted?
Nagyon élveztem és örülök, hogy egy év alatt sikerült bekerülnünk az ország legjobb hat csapata közé. A legnagyobb kihívás az volt, hogy olyan játékot produkáljunk az egyébként régóta első osztályban játszó csapatok ellen, amellyel megszorongatjuk őket, akár szettet vagy meccset tudunk nyerni. Jó élmény volt számomra, hogy a nyitásaimmal sok pontot tudtam szerezni a csapatomnak. A különdíjnak nagyon megörültem, talán azért kaptam, mert nemrég lettem feladó és megálltam a helyem az új posztomon ilyen rövid idő alatt.

Hogyan kerültél a röplabda közelébe, és a Balatonfüredi Röplabda Akadémiához?
Komáromban negyedikes voltam, amikor beírtuk az üzenő füzetbe, hogy a suliban lesz lehetőség röplabdázni, ki lehet próbálni. Kíváncsi voltam, milyen lehet maga a sport ezért elmentem edzésre és már az első alkalommal beleszerettem a röplabdába. Úgy kerültem ide Füredre, hogy egy meccsemet megnézte Kormos Misi bácsi ( Kormos Mihály, SZBRA utánpótlás szakmai igazgató-szerk.)és felajánlotta, hogy játszhatok itt, szívesen látna, ezért eljöttem és részt vettem egy nyári edzőtáborban, ahol kiderült számomra milyen jó ez az akadémia.

Mit ad Neked a sport? Miért szerettél bele a röplabdába?
A sport számomra sok új ember megismerésében és rengeteg barát szerzésében játszott nagy szerepet, de megtanít arra, hogy sok munkával és gyakorlással jutok előre a céljaim felé. Megtanít arra is, hogy csapatban kell dolgozni. Abba szerettem bele, hogy számíthatok a csapattársaimra és nem egyedül vagyok a pályán.

Milyenek az edzések és hogy látod, mennyire segítik a felkészülésedet az edzők?
Az edzéseket nagyon szeretem, már várom, hogy mehessek és edzhessek, a csapattársaimmal együtt legyek és tovább fejlődjünk a különböző feladatok segítségével. Az edzők mindig segítenek, látszik, hogy a legjobbat szeretnék nekünk, hogy minél magasabb szintre eljuthassunk, a tudásunkat és a tapasztalatainkat bővítik.

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást a sporttal kapcsolatos elfoglaltságaiddal?
Próbálok mindig előre tervezni és beosztani az időmet, hogy mikor mire kell tanulnom. Így általában mindig marad időm a tanulásra és az edzésekre is.

Az iskola és a sport mellett biztos nem sok szabadidőd van. De ha mégis akad, mivel, kivel töltöd?
Ha marad szabadidőm, akkor csapattársaimmal szoktam lemenni partra vagy elmenni egyet limonádézni, de valamikor szeretek csak itthon pihenni, kimenni napozni közben zenét hallgatni, vagy a kutyusaimmal sétálni.

Hogy érzed magad a Szent Benedek Középiskolában?
Nagyon jól érzem magam, szeretek ide járni jó a közösség és örülök, hogy ilyen szép helyen tanulhatok.

Milyen tartalmakat nézel? Mit olvasol, kiket követsz?
Szoktam sorozatokat, filmeket nézni, kimondottan nincs kedvenc, csak a horrorfilmekért nem vagyok oda, sok röplabda meccset is megnézek, hogy tudjak tanulni belőlük. Könyvekből sincs kedvencem, de olvasni ritkábban szoktam, mert ha több időm van, inkább a családommal elmegyek kirándulni.

Mennyit és mire használod a közösségi média felületeit?
Minden nap használom, mert ezen keresztül tudok beszélgetni a barátaimmal és nézem, mi történik a világban.

Mit teszel a környezetvédelemért?
A szemetet próbálom szelektíven gyűjteni, a vizet elzárom zuhanyzás közben, a kinőtt, régi ruháimat elajándékozom, és nem vásárolok felesleges tárgyakat.

Hogyan látod magad 5 és 10 év múlva?
Céljaim között szerepel a továbbtanulás, az extraligában vagy külföldi csapatokban való szereplés illetve, hogy a nemzeti válogatottba bekerüljek.

Krakoczki Csenge

Kapcsolódó hírek