Rendkívül szoros küzdelemben nyertünk a MÁV Előre ellen

 Kategória: Felnőtt

Bár mi vezettünk 2:1-re, nagyon szoros alakult a hajrá, a döntő szettben is túlóráztunk, de nyertünk.


A Székesfehérvárra induló buszon nem lehetett ott Nacsa-Pekárik Eszter, aki betegség miatt volt kénytelen kihagyni a meccset. Szorosan, de az előnyünkkel indult a mérkőzés, amelyen vezetőedzőnk, Kristian Michailov centerposzton a fiatal Orosz Biankának és Szerényi Grétának szavazott bizalmat. A téli szünetben két játékossal erősítő székesfehérváriak 8-nál értek utol bennünket először, de Jovana Jankovic és Slavina Koleva pontjaival megléptünk 17−12-re. Irányítottuk a mérkőzést, azonban hamar utolértek minket a hazaiak, s máris döntetlen állt az eredményjelzőn. A szett hajrájában is többet hibáztunk, mint az Előre, így a fehérváriak kerültek előnybe. (I. szett: 25−20)

A második játszma is szorosan indult, végig mi vezettünk. A fehérváriak igyekeztek tapadni ránk, ez sokáig sikerült is, de többek között Courtney Baker két remek nyitásával elléptünk 15−10-re. Bár nagyot küzdöttek a hazaiak, és ismét felzárkóztak egy pontra, a hajrában sokkal magabiztosabbnak bizonyultunk, mint a nyitó szettben. Ha nem is hibátlan játékkal, de sikerült egyenlítenünk. (II. szett: 21−25)

A harmadik játszma ugyan fehérvári vezetéssel indult, de lőtávolban maradtunk: Milka Stijepic, majd Slavina Koleva pontjaival előbb egyenlítettünk, majd kényelmes előnybe kerültünk. Összeállt a játékunk, elkaptuk a fonalat, így a szett hajrájára már nyolcpontos előnnyel fordulhattunk. Bár ekkor kissé megingott a játékunk, nagyon gyorsan sikerült rendezni a sorainkat, így egy pillanatig nem forgott veszélyben az újabb szettgyőzelmünk. (III. szett: 21−25)

A negyedik szett elején állva maradtunk. Az első pontunkat 6−0 után szereztük, de nem sikerült elkapnunk a fonalat. Semmi nem jött össze, nem találtuk a játékunkat, így a fehérváriak öles léptekkel haladtak az egyenlítés felé. Kristian Michailov cserékkel próbált frissíteni, de csak nagyon lassan kerültünk közelebb az Előréhez. Viszont nagy hajrát nyitottunk 23−19-nél, és az első játszmalabdát hárítva 24-nél egyenlítettünk. Bár még egyszer sikerült szettlabdát hárítanunk, a fehérváriak lezárták ezt a szakaszt és egyenlítettek. (IV. szett: 27−25)

A mindent eldöntő játszma a mi vezetésünkkel indult, de nagyon gyorsan egyenlítettek a hazaiak. Hol az egyik, hol a másik együttes jutott előnyhöz. A hajrában Orosz Bianka blokkjával és Slavina Koleva pontjával mi vezettünk 13−11-re, de az első meccslabdához mégis a hazaiak jutottak. Ezt hárítottuk, és a végén Jovana Jankovic két pontjával pontot tettünk a meccs végére. (V. szett: 15−17)

Kristian Michailov: Kemény, nehéz meccs volt a magyarországi debütálásom. Elsősorban szeretnék gratulálni ellenfelünknek a nagyon jól összerakott védekező játékért. Ugyanakkor rendkívül büszke vagyok a csapatomra, mert minden pontért a végsőkig küzdött. Fizikailag nem vagyunk a legjobb állapotban, és technikailag, taktikailag is sok munka vár ránk. De jó úton járunk, és lépésről lépésre végig kell mennünk ezen. Ez a fontos győzelem volt, de innentől a CEV kupa meccsünkre gondolunk. Azt gondolom, hogy minden meccsen jobb és jobb teljesítményt fogunk nyújtani.

Női röplabda Extraliga alapszakasz 8. forduló
MÁV Előre SC-ST Solar — Szent Benedek RA 2-3 (20, -21, -21, 25, -15)
Székesfehérvár, 100 néző. Vezette: Selega, Kiss Z.
MÁV Előre: Gilfillan, Dvoracek, Karnitskaya, Tóth, Csabai, Dolotova. Csere: Kovács (liberó), Szabó, Ertz. Vezetőedző: Nagy Fanni.
SZBRA: Szerényi, Stijepic, Orosz, Jankovic, Koleva, Herbin-Baker. Csere: Fáth, Balogh (liberók), Lekic, Sólyom. Vezetőedző: Kristian Michailov.

Kapcsolódó hírek