Schneider Vanessa: „Ha valaki azt mondja, így zárul a szezonom, biztosan kinevetem”

Egy héttel ezelőtt duplán emlékezetes napja volt Schneider Vanessának: akadémiánk 16 éves játékosa Nyíregyházán bemutatkozott az Extraligában, majd néhány perccel később felnőtt bajnoki bronzérmet akasztottak a nyakába.

– Hogyan tudtad meg, hogy a bronzcsatában számít rád Kristian Michailov?
– Nem a vezetőedző szólt, hanem a technikai vezetőnk, Sarkady Peti: üzenetet küldött, hogy gratulálok, holnaptól a felnőtt csapattal készülsz és mellékelte a programot. Ott állt mellettem az egyik barátnőm, aki látta, hogy lefagytam teljesen, kérdezte, mi történt, de megszólalni sem tudtam. Egyszerre izgultam és volt bennem némi félsz is.

– Hogyan fogadtak az öltözőben a lányok?
– Szerencsére nem voltam teljesen egyedül, mert Krakoczki Csenge már korábban csatlakozott a felnőttekhez. Mi érkeztünk először, majd jöttek a többiek is sorban. Kicsit féltem, de gyorsan kiderült, nincs mitől. Az első pillanattól kezdve nagyon jó fejek voltak és mindenben segítőkészek. Mosolyogtak, mindenkinek volt egy jó szava, kedves mondata, amely sokat segített.

– Az első meccsedet még a cserenégyzetben töltötted, majd a bronzcsata utolsó összecsapásán szóltak, hogy beállsz. Mi futott át a fejedben?
– Amikor meghallottam a nevemet, megrettentem kicsit. A pályára néztem és láttam, hogy az egyik négyesütő megy nyitni, akkor már tudtam, nyitni megyek be. Mire felmentem a pályára, már fejben rendben voltam, rendkívül jó volt átélni, hogy a cserék és a pályán lévők is biztattak. A legfontosabb feladatomat megoldottam: átnyitottam.

– Ezt a bő egy hetet hogyan élted meg?
– Izgultam, már akkor is, amikor a keretbe kerültem. Nagyon szerettem volna bizonyítani, már csak azért is, mert az ellenfél kispadján Varga Tamás ült, aki tavaly még az edzőm volt Balatonfüreden, és szerettem volna, hogy büszke legyen rám. Az utolsó meccs hullámzóan alakult, és én sem nyújtottam kiegyensúlyozott teljesítményt, hol izgultam, hol megnyugodtam. Aztán az ötödik szettben Csengével együtt izgultunk, szorítottuk egymás kezét, ugráltunk. A végén, amikor nyertünk, futottunk a pályára ünnepelni. Elmondhatatlanul jó érzés volt.

– Kivel osztottad meg az örömödet, ki támogatott ebben a néhány napban?
– A barátnőm, Szőke Hanna volt az, aki nagyon sokat segített, minden edzés előtt és vasárnap is ott voltam nála. Bár ideges voltam, ő megnyugtatott. Ha nem lett volna, akkor lehet, túlizgulom ezt az időszakot. De Kristiannak is hálás vagyok, hogy lehetőséget adott. Nagyon sokat foglalkozott velem külön is az edzések alatt. A csapattársak pedig fantasztikusnak bizonyultak: támogattak, segítettek, így valódi élmény lehetett ez a bemutatkozás. Nem túlzás azt mondani, a klubnál mindenkitől nagyon sok biztatását és segítséget kaptam.

– Mikor jöhet el az az idő, hogy nem rendkívüli esemény lesz, hogy a neved ott szerepel az Extraligás keretben?
– Remélem, amit látott tőlem a vezetőedző ebben az időszakban, tetszett neki és úgy érzi, fejlődni akarok. A klub úgy működik, hogy a felnőttek között is rendszeres lehetőséget kapunk, amellett, hogy az utánpótláscsapatokban is játszunk. Mentálisan készen állok a feladatra: rendszeresen ott akarok lenni az Extraligás csapatban!

– Schneider Vanessa, magyar bajnoki bronzérmes röplabdázó. Hogyan hangzik?
– Természetesen tudom, ez a játéklehetőség valamelyest megelőlegezett bizalom felém, s sokat kell tennem, dolgoznom, hogy állandó csapattag lehessek. Év elején, ha valaki azt mondja, így zárul a szezonom, biztosan kinevetem. Nem gondoltam volna, hogy az Extraligás csapattal készülhetek, az pedig elmondhatatlan érzés, hogy ott lehettem a bronzmeccsen és pályára is léptem. Nehezen találom a szavakat. Nagyon boldog vagyok.