Sok sikerélménnyel tértek haza kismini csapataink

 Kategória: U11-U12

Zalaegerszegen vendégeskedett az SZBRA U12-es kék és piros  csapata

Az együttesek két- két mérkőzést játszottak az U12 Országos Kismini Bajnokság aktuális fordulójában. Az SZBRA Piros csapata ismét megnyerte mindkét mérkőzését, a Kék együttes egy nyert és egy vesztes mérkőzéssel fejezte be a tornát.

Bede Tamás edző: Öt pont hiányzott a teljes füredi sikerhez. Piros csapatunk kitartó, szép játékának köszönhetően magabiztosan verte ellenfeleit, igazán meggyőző volt fegyelmezett küzdelmük. A kék gárda első mérkőzése szintén kitűnően sikerült, hiszen a nagyrészt zánkai lányokból álló együttes 2-1-re verte a tabella első helyezettjét, a második mérkőzésnél sajnos 5 ponttal maradt alul a döntő játszmában, ennek ellenére egy minden szempontból tartalmas napot tudhattunk magunk mögött! Csak így tovább! Szép volt lányok!

U12 Országos Kismini Bajnokság  – Leány/Vegyes III. osztály Nyugat alapszakasz

MTE 1904 -SZBRA Kék  1-2
SZBRA Kék-Röpisuli Sportegyesület 1-2
Veszprém RK Piros – SZBRA Piros  0-3
SZBRA Piros – MTE 1904 2-1

SZBRA Kék csapat játékosai: Hegyi Barbara, Molnár Csenge, Nagy Johanna Petra, Rédling Boglárka, Sólyom Helka, Szabó Izabella, Szekeres Leila, Szekeres Szonja, Végh Bernadett Eliza.

SZBRA Piros csapat játékosai: Dömötör Orsolya Luca, Kovács Bíbor Zoé, Nánási Anna, Ppai Réka, Szüts Lilla

Kapcsolódó hírek