NB I: TFSE – SZBBRA 1:3 (20-, -21, 14-,15-)

 Kategória: Egyesület, Felnőtt

Hétvégén a TFSE otthonában szerepelt felnőtt csapatunk. Azzal a határozott céllal érkeztek a lányok, hogy 3 ponttal térnek haza. A célt végülis sikerült elérni, hiszen 3-1 arányú győzelmet arattak, a játék képe viszont igen felemás volt. Nehézkes kezdés és akadozó játékot követően két szett után 1-1 volt az állás, ekkor azonban Milodanovic Andrea úgy döntött, hogy a legerősebb felállásban kezdi a 3. szettet. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a további játékrészeket már simán nyerték a lányok. Az edzőnő elmondta, hogy “tanulságos mérkőzés volt ez, amiből le kell vonni a következtetéseket. Mindig koncentráltan és teljes erőbedobással kell játszani, akármilyen összetételben is szerepel a csapat.”

TFSE: Németh J. 2, Poór 8, Villám Cs. 5, Oláh 8, Villányi 8, Ambrus 4. Csere: Boller (liberó), Veress, Zgyerka-Édes, Bodnár, Rácz. Vezetőedző: Molnár István

SZBBRA: Yslany Kelly 5, N. Skoric 7, Zen 3, M. Skoric 21, Dordzsceren 1, Jezerniczki 6. Csere: Fáth (liberó), Sours 9. Vezetőedző: Andrea Milodanovic

Az eredmény alakulása. I. játszma: 4:2, 20:25. II. játszma: 8:7, 16:12, 21:15. III. játszma: 7:8, 9:16, 13:21. IV. játszma: 4:8, 9:16, 12:21.

Gratulálunk a 3 ponthoz és az újabb győzelemhez. Ezzel a mérkőzéssel lezárult a bajnokság 1. fordulója. A következő héten Kaposvárra utaznak a lányok, hogy a tabellát vezető csapat ellen mutassák meg tudásukat. Kemény, izgalmas mérkőzésre számíthatunk, természetesen a részletekről beszámolunk.

Hajrá Füred! Hajrá Szent Benedek!

Kapcsolódó hírek