U19: egy nagy győzelem és egy felsőházi folytatás a mérleg

 Kategória: U20

Nem panaszkodhatunk, remek hétvégét zárt az U19-es korosztályunk.

U19 Piros: Itt az első élvonalbeli siker

Tanulni érkeztünk az élvonalba az U19-es korosztályban. Hogy jó tanulók vagyunk, azt rögtön a második tornán be is bizonyítottuk. A MAFC elleni első mérkőzésünkön többször nagyot fordítva, hatalmast küzdöttünk.  Az első két játszma után döntetlenre állt a meccs, majd ha lehet még szorosabban alakult a harmadik játszma, ahol a szerencse is ellenfelünk mellé szegődött. Bár a negyedik felvonás elején sok kisebb-nagyobb hibát vétettünk, de a végére összeállt a játékunk és kiharcoltuk a döntő szettet. Ott már 6 ponttal is vezetett a MAFC, de a végére a hátrányt ledolgozva átvettük az irányítást és megszereztük az első élvonalbeli győzelmünket.

A második meccsünket az MTK ellen úgy kezdtük, ahogy az előzőt befejeztük, azonban érezhető volt, hogy egyre fogy a lendület és az erő a csapatból. Bár nagyot harcoltak a lányok, de sok hibával játszottak, így nem sikerült megismételni az előző meccsen látott bravúrt.

Varga Tamás: Nagyon nagyot küzdöttek mindkét mérkőzésen a lányok, boldog vagyok, hogy az első mérkőzésen vesztett helyzetből is többször felálltunk és a döntő játszmában nagyot fordítva nyerni tudunk. A második meccsre elfáradtunk, azon kell dolgoznunk, hogy a jövőben ezt kiküszöböljük. Gratulálok a lányoknak.


U19 1.osztály, Balatonfüred

Szent Benedek RA Piros – MAFC Nikola Tesla 3:2 (22, -19, -24, 20,13)
Szent Benedek RA Piros – MTK Budapest 0:3 (-23, -14, -16)

Szent Benedek RA: Tomanóczy, Mayerhoffer, Gazsó, Horváth, Lovász, Shneider (liberó) Jacsó, Darvasi, László Zs. vezetőedző: Kormos Mihály

U19 Kék: A felsőházban folytatjuk

Az ötcsapatos csoport első körét egy győzelem, egy vereséggel abszolválták a füredi lányok, így a folytatásban két győzelemre volt szükség, hogy a 2. osztály Nyugati csoportjában a legjobb 12 gárda közé jussanak. Veszprémi RK ellen sima győzelemmel kezdtek lányaink. Stabilan, kevés hibával játszottak, aminek 3-0-s győzelem lett az eredménye.

Kecskemét ellen még határozottabb, koncentráltabb játékkal kezdett az SZBRA. 25-10-es szettgyőzelem után megakadt valami, hiszen a hírös városiak a folytatásban 13-9-re léptek meg. Meszlényi vezérletével rendezte sorait a Szent Benedek és egy 16-1-es rohammal behúzták a másodikat is, amivel meg is törték a Röpkét, hiszen a harmadik szettben már egyértelművé vált az SZBRA fölénye.

Ezzel a győzelemmel lányaink elérték a céljukat, a legjobb 12 közé jutottak. Folytatás a felsőházban.

Kormos Mihály, vezetőedző: Első mérkőzésen könnyed győzelmet arattunk a VRK ellen, ahol végig koncentrálva, ellenfelet le nem becsülve hoztuk a kötelezőt. A Kecskemét már keményebb falat volt, de itt a nyitásunk – nyitásfogadásunk nagyon stabil és hatékony volt. Mindösszesen a második játszmában volt egy kis szakasz, mikor nem koncentráltunk megfelelően. Nagyon elégedett voltam. Nyertünk. Mindenki játszott. Jó kis nap volt!

U19 OIB II. osztály KÖZÉP `B` csoport, Tata
Szent Benedek Röplabda Akadémia – Kék – Veszprémi RK 3-0 (3, 6, 3)
Szent Benedek Röplabda Akadémia – Kék – HÉP-Röpke SE 3-0 (10, 14, 11)

Szent Benedek RA: Nagy V., Meszlényi, Pál, Pintér, Polányi, Magyarossy. Csere: Simon, Schuj (libero), Őry, Bernáth, László.  Edző: Kormos Mihály

Kapcsolódó hírek