Így karácsonyoztunk mi

 Kategória: Felnőtt

Az ünnepi hétvége utolsó perceiben megmutatjuk, hogy játékosaink hogyan karácsonyoztak.

Az idei év sokmindenben rendkívüli volt, mindent, így a karácsonyt is a koronavírus-járvány miatt hozott szabályokhoz kellett igazítani. Ahogy azt korábban megírtuk, az utánpótlásunk január elejéig pihenőt kapott a szakmai stábtól-remélve, hogy az edzések mellett a bajnokság is rövid időn belül folytatódhat. Felnőtt csapatunk az MTK elleni bajnoki után még edzett, és csak a kárcsonyi ünnepre kapott szabadságot, hétfőn már folytatódik a munka-januárban sok mérkőzést kell pótolnunk.

A rövid szünetben a lányok igyekeztek pihenni és töltődni, akinek lehetősége volt, az családi körben ünnepelt.

Nelmaira Valdez idén nem tudott a családjával ünnepelni, de így is családban tölthette a karácsonyt. Venezuelai légiósunkat Fáth Kinga hívta meg karácsonyozni, amire Neli örömmel mondott igent.

Vacsi Evelin is családi körben töltötte a karácsonyt és természetesen a fadíszítésben is segédkezett.

Bleicher Nóra nagyon örült annak, hogy húga haza tudott jönni Romániából és vele karácsonyozhatott. A nagyszülők látogatása sem maradt el Nóráéknál, igaz ez csak a szabályok szigorú betartásával történt. A Szentesétét szűk családi körben töltötte, de karácsonykor találkozott az unokatestvéreivel és a keresztlányával is.

Baksa Panna a karácsony előtti utolsó edzés után hazament Szegedre és családjával ünnepelt. Mint írta: mindenhol jól telik a karácsony, de a legjobb otthon.

Szerényi Gréta is otthon töltötte a Szentestét, édesanyjával és nagymamájával.

Csapatunk fizioterapeutája is sietett haza az utolsó edzés után, párjával és mindkettejük családjával karácsonyoztak.

Vezetőedzőnk, Milodanovic Andrea idén nem tudott hazautazni. Hiányzott neki a szülővárosa, a barátai és a családja, de elfogadva az idei év nehézségeit boldogan töltötte a karácsonyt.

Reméljük minden támogatónknak, szurkolónknak hasonlóan meghitten, boldogan és békésen telt a karácsony.

Kapcsolódó hírek