Legyőzte a rutin fiatal csapatunkat!

 Kategória: Felnőtt

Együttesünk lendülete egyetlen szett győzelmére volt most elég!

Remekül megindultunk az első szettben, Szakály Stefánia támadásával szereztük az első pontunkat. Kiegyensúlyozott, lendületes játékot mutattunk, kicsit mindig ellenfelünk előtt járva. A fehérvári alakulat 8:8-nál ért be minket, és átvette a vezetést, jelentősen azonban nem tudott meglépni, 13:13-nál egyenlítettünk, és folytatódott a fej fej melletti küzdelem. 19:18-as fórunknál vezetőedzőnk kért időt, de ezután is maradt a rendkívül szoros állás, 25:24-es előnyünknél ellenfelünk mestere hívta magához csapatát, de nem tudott megállítani minket, nagyon szép labdamenet után Pérez Ramos tett pontot az első szett végére. (26:24)
A második játszma eleje is szorosan alakult, ellenfelünk azonban korán meglódult, 9:6-nál, majd 16:12-es fehérvári vezetésnél is időkéréssel próbálkozott Kristian Michailov, a MÁV Előre azonban továbbra is dominálta a mérkőzést, majd vitte a szettet. (25:16)
A fehérváriak a harmadik szett közepéig éppen csak annyival jártak előttünk, hogy mindig nekünk kelljen utánuk kapaszkodni! Néhány szép támadásunk és blokkunk ellenére sem tudtunk felülkerekedni. 20:15-ös előnyüknél már magabiztosan meneteltek előre, nekünk csak szépíteni sikerült. A játékrészt végül 25:19-es eredménnyel nyerték.
A negyedik szettet is ellenfelünk uralta, szórta a pontokat, míg nekünk inkább a védekezés jutott. 17:7-nél már tízpontos különbséget harcolt ki ellenfelünk, hiába próbálkoztunk, nem sikerült behoznunk a lemaradást, a Fehérvár nagy különbséggel 25:12-es végeredménnyel nyerte a játszmát és ezzel a mérkőzést is.
Ezen a mérkőzésen újabb akadémistánk csatlakozott a kerethez, Mayerhoffer Hédi a továbbra is sérült Nacsa-Pekárik Eszter helyére érkezett. Fiatal alakulatunk alázatos küzdelme ellenére sem tudott felülkerekedni a rutinos játékosokból álló fehérvári csapaton!

Minden kedves szurkolónknak, áldott, békés karácsonyt kívánunk!
Nem ez volt az év utolsó meccse! December 29-én, pénteken, 17 órától a FATUM-Nyíregyháza elleni mérkőzéssel hazai pályán, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban búcsúztatjuk az évet! A találkozót a Hunvolley TV élőben közvetíti!

MÁV Előre Foxconn-SZBRA(3:1)

(24-26,-25-16,25-19,25-12)

helyszín: Videoton Oktatási Központ, Székesfehérvár

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek 29, Király-Tálas ,Vacsi 11,Matos 9, Szabó, Pallag 12. csere:Kovács(liberó), Michalewicz 1, Andersson 6,Markovic. Vezetőedző: Przybylak Lukasz Marcin

SZBRA: Szerényi 3, Wojcik 12, Berkó 2, Cestero Cruz 9, Szakály 3, Pérez Ramos 19. csere: Fáth, Nagy ( liberók) Krakoczki, Gatard 3, Kobaidze 1, Mayerhoffer. Vezetőedző: Kristian Michailov

korábbi fotó

Kapcsolódó hírek