Túl simán nyert az MTK

 Kategória: Egyesület

Ezekből a mérkőzésekből kell a legtöbbet tanulnunk.

Amióta visszatértünk a koronavírus fertőzés miatti másfél hónapos kényszerszünetből, a csütörtöki MTK elleni mérkőzés volt az első, ahol reális esélyünk lehetett a győzelemre, de a szoros küzdelemre mindenképpen.

Az első játszmában nem is csalatkozott senki, aki a televízió elé ülve az M4 Sport közvetítésén nézte történetük első televíziós meccsét. Szoros, izgalmas és egészen színvonalas küzdelmet vívtak a csapatok és úgy tűnt, hogy csak nehezen dől majd el ki nyeri a játszmát. A szett végén azonban az MTK jobban koncentrált, így behúzta a nyitányt.

A folytatásban bosszantó technikai hibákat követtek el a lányok. Ameddig a vendégeink magabiztosan nyitottak és fogadtak, addig nálunk ebben a két elemben rendkívül sok volt a bizonytalanság. Ami kimondottan pozitívum volt ebben az időszakban, hogy a kispadról beszálló fiatal játékosaink nagyon jól szálltak be a meccsbe-Zen Isabella például az egyik legveszélyesebbje lett csapatunknak.

A harmadik játékban hiába maradt meg a lelkesedésünk, a pontatlanság továbbra is ott volt a játékunkban. Az MTK viszont egyre magabiztosabb lett, és végül a vártnál sokkal simábban nyerte meg a mérkőzést.

Andrea Milodanovics: – Nagyon nehéz bármit is mondani. Alul tejesítettünk ez egyértelmű, de felállunk és harcolunk tovább.

Szent Benedek RA–MTK Budapest 0:3 (–20, –16, –18)
Balatonfüred Vezette: dr. Árpás, Bátkai-Katona.
SZBRA: Vukoja 1, Valdez 6, Szerényi 2, White 9, Dimitric 2, Vacsi 2. Csere: Baksa (liberó) Fáth (liberó), N. Skorics 1, M. Skorics 2, Zen 2, Herbin-Baker. Vezetőedző: Andrea Milodanovics.
MTK: Szerencsés-Miklai 12, Papp O. 9, Vezsenyi 16, Császár 9, Kilyénfalvi 6, Durst 1. Csere: Szalai (liberó), Lesi 2, Godó 1. Vezetőedző: Leiszt Máté.

Kapcsolódó hírek