U15: Egy szoros és egy sima győzelem

 Kategória: U15

Szépen helytálltak a lányok a hazai tornán.

A harmadosztályú bajnokság utolsó szakaszához ért U15-ös csapatunk a lányok az ÉDRA és a ZTE ellen játszottak hazai pályán helyosztót.
Az ÉDRA ellen már korábban is szoros meccseket játszottunk, és ez most sem volt másképp. Bár már 2-0-ra is vezettek a lányok, elfogyott a lendületük, így ellenfelünk egyenlített. A mindent eldöntő szettben már 8-0-ra is vezettünk, azonban az ÉDRA fel tudott zárkózni, azonban a meccs vége a miénk volt.

Jól jött a rövid pihenő a második meccs előtt, mivel többen betegségből felgyógyulva térhettek vissza a csapatba. Minden szett elején gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést és az egyre jobban fáradó ellenféllel szemben nagyon magabiztos győzelmet arattak.


Eredmények:
Szent Benedek RA – ÉDRA 3:2 (19, 22, -24, -22, 12)
Szent Benedek RA – ZTE Röplabda Klub 3:0 (20, 11, 3

Szalay Andrea, vezetőedző: Nagyon szépen helyt álltak a lányok. Betegség miatt kevesen voltunk edzéseken, így a felkészülésünk sem a megszokott ritmusban zajlott. Ez meg is látszott a meccseken, de a lányok nagyon ügyesen küszöbölték ki a hibákat. Ez azért is dicsérendő mert nem játszottak ilyen összeállításban idén. Küzdelemből és kitartásból csillagos ötöst érdemelnek.

A balatonfüredi torna csapatának tagjai tagjai: Vajani Anna, Rozgonyi Gréta, Simon Júlia, Holczer Dorka, Szabó Krisztina, Bernáth Viktória, Schuj Zsófia, Lennert Anna

A csapatok május végén még egyszer találkoznak egy tornán.

Kapcsolódó hírek