U15: Újabb győzelmekkel folytattuk a bajnokságot

 Kategória: U15

Két meccs, két újabb siker a vasárnapi tornán.

U15-ös csapatunk Tatán folytatta a bajnokságot két mérkőzéssel. Az első meccsen a Mosonmagyaróvár ellen nagyon jól kezdtünk, azonban volt egy kis megingás a játékunkban. Új rendszert tanulunk, amit „élesben” most próbáltunk ki először. A harmadik szettben ezt ellenfelünk is kihasználta, azonban 18-9-es vezetésük után sikerült fordítanunk és megnyerni a meccset.

A hazai ÉDRA elleni meccsen egy sokkal labda biztosabb csapat várt ránk, de ez sem jelentett megoldhatatlan feladatot. Az első játszmában végig 5-6 ponttal vezetve szereztünk előnyt, amit a másodikban egy kis megingással egalizált az ellenfelünk. De ez csak egy kisebb hullámvölgy volt. A folytatásban két szoros szettel újabb győzelemmel zártuk a tornát.

U15 III. osztály Alsóház Nyugati Középszakasz P csoport:

Szent Benedek Röplabda Akadémia – MTE 1904 0:3 (16, 18, 24)
Szent Benedek Röplabda Akadémia – ÉDRA 3:1 (17, -19,20, 19)

A három csapat jövő héten Balatonfüreden újabb tornát játszik.

Szalay Andrea, az U15-ös csapatunk vezetőedzője: Összeségében elégedett vagyok a mai teljesítményükkel, még így is, hogy volt egy két apróbb hullámvölgyünk. Nagyon örültem, hogy mindig szépen fel tudtak belőle állni a lányok, ami példaértékű. Új még a rendszer nekik, amit játszunk, és ez sokszor látszott rajtuk, de szépen helyt álltak, egy-egy hibánál se estek össze. Gratulálok a lányoknak, nagyot küzdöttek a mai napon, mindenkit dicsérni tudok, de Rozgonyi Grétát külön kiemelném, mindkét meccsen remekelt.

A tornán pályára lépett játékosaink: Rozgonyi Gréta, Vajai Anna, Polányi Panna, Lennert Anna, Almás Virág, Hertling Petra, Hideghéti Bori, Bernáth Viktória, Simon Júlia vezetőedző: Szalay Andrea

A részletes jegyzőkönyvet és a tabellát ide kattintva olvashatja.

Kapcsolódó hírek